Soha ennyi versenyző nem vett még részt a Balaton körüli szezonnyitó futóeseményen: több mint kétezren neveztek a 8. SPURI Balaton Szupermaratonra. A szervezők számítása szerint a négy nap során mintegy 6000 vendégéjszakát „adnak” majd a Balatonnak.
A március 19. és 22. közötti eseményen 250 versenyző egyénileg futja körül a tavat (átlag napi 50 km), a versenyen 76 külföldi is rajthoz áll, 18 országból érkezve. A kísérőkkel és szervezőkkel együtt több mint 2000 fős karaván kerüli meg a szezon előtti Balatont. Ez csaknem 6000 vendégéjszakát jelent a még ébredező Balatonnak.
A négy nap menetrendje
A Szupermaraton Siófokról indul, a cél Fonyódon lesz 48,2 kilométer megtétele után. Másnap innen rajtolnak a leghosszabb szakaszra, az 52,9 kilométerre lévő Szigligetre, az út végén a várhoz vezető megterhelő kaptatóval. A harmadik napon Badacsonyból indul tovább a mezőny, a táv itt „csak” 43,6 kilométer Balatonfüredig. A záró napon a Balatonfüredről Siófokig tartó 49,5 kilométeres szakasszal ér majd véget az esemény, amely 42 balatoni települést érint.
Keszthelyen becsatlakozik egy másik verseny is
A Budapest Sportiroda által szervezett verseny betétszámában Keszthelytől csatlakozik be a SPURI Öböl Félmaraton hatszáz fős mezőnye a Balaton Szupermaraton második napi forgatagába. Így majd együtt érik el a célt a szigligeti vár alatt.
Rajt Napfogyatkozással
Március 20-án az indulók a rajt előtt, illetve kevéssel utána is megfigyelhetik a részleges napfogyatkozást. A napkorong több mint felét takarja majd el a Hold. A fogyatkozás maximuma a Balaton nyugati térségében délelőtt háromnegyed 11 körül várható, a jelenség reggel valamivel fél 10 után kezdődik és 12 óra előtt véget is ér.
Még néhány érdekesség
A nőknél még sohasem tudott egyetlen győztes sem ismételni és eddig csak magyarok nyertek. A férfiaknál a címvédő a háromszoros győztes Steib Péter, a nőknél Tigyiné Görög Veronika.
A futók frissességéről a négynapos verseny során egyebek mellett 50 kg almával, 500 kg banánnal, 70 kg aszalt gyümölccsel, 40 kg citrommal, 50 kg naranccsal, 35 kg szőlőcukorral, 18 kg csokival, 10 kg ropival, 1.000 l Powerade-del, 10.000 ezer l vízzel gondoskodnak (utóbbit 70.000 db pohárba töltik majd ki).
(További információ és a képek forrása: futanet.hu)

