Pünkösdkor Keszthelyen itt nem lehet közlekedni
Utcai futóverseny miatt több utcában is forgalomkorlátozás lesz a Balaton-parti városban Pünkösdkor, de Gyenesdiás egy részén sem lehet majd közlekedni. Vonyarcvashegy és Keszthely között néhány órára a vasúti forgalom is szünetelni fog.
A polgármester szerint náluk senki sem vizsgálódik
A minap a hvg.hu adta hírül, hogy azt a céget ellenőrzi az Európai Csalás Elleni Hivatal, amelyik Keszthely főterét újítja fel. A polgármester közleményében úgy fogalmaz, náluk senki sem vizsgálódik. Amikor a Balaton több mint strandolás
Idén 30 balatoni településen 40 jobbnál jobb programon vehetünk részt a Balaton7 elnevezésű programsorozat keretében. A 10 naposra nőtt akcióhoz 18 étterem és 64 szálláshely is csatlakozott. Partok harca: az északi a déli ellen
A két part versenyét hirdette meg egy balatoni közösségi portál, ahol a tó északi és déli oldalának nevezetességei versengenek egymással. Bár az egy hónapig tartó küzdelem eldőlni látszik, a győztes csakis a Balaton lehet. Mit csináljunk Pünkösdkor a Balatonnál?
Mehetünk Tihanyba Pálinkafesztiválra, megkerülhetjük bringával a Balatont, de egy legendás eljegyzési ceremónián is részt vehetünk. Fotózd le és fedezd fel Csopakot!
Két témakörben hirdetett fotópályázatot Csopak önkormányzata. A Balaton-parti község a természetvédelem melletti elkötelezettségét erősítené a helyi állat- és növényvilágot bemutató pályázatával. A legjobb képekből kiállítást is szerveznek. Zalában is jártak az UV-ellenőrök
Bár már két hete tart a hivatalos strandszezon, a kezdés előtt UV-ellenőrök vizsgálták meg a fürdőket, pontosabban a fürdőzők tájékozottságát. Öt nagy fürdővárosban jártak, így Hévízre és Kehidakustányba is ellátogattak. Vasárnapig lehet előnevezni a keszthelyi futóversenyre
Az ötödik alkalommal kiírt Intersport Keszthelyi Kilométerek utcai futóverseny előnevezése vasárnap zárul. A május 27-ei rendezvényre a szervezők 650 előnevezésre számítanak; a helyszínen pedig még több száz regisztrációval kalkulálnak. Pénteken kerül vízre a Balaton leggyorsabb hajója
A több győzelmet és rekordot is magáénak tudó keszthelyi katamarán, a HUNcat idén holnap kerül először vízbe Keszthelyen. Vízimentőket keresnek
Idén is lehet vízimentőnek jelentkezni a nyári szezonra a Balatonhoz. A fiataloknak kemény fizikai és szellemi elvárásoknak kell megfelelniük, majd egy nehéz vizsga után az egyik legnemesebb nyári munka lehet az övék. Balatoni Baywatch 2012. A negyedmázsás Füzike Veszprém új csöppsége
Már hét tevének kell megosztania egymással a Veszprémi Állatkert Gulya dombi kifutóját. A tavaszi két "apróság" után kedd hajnalban egy 25kg-os, egészséges kisteve is csatlakozott az állatkert púpos lakóihoz. Ahány rendőr kell a biztonsághoz, annyi érkezik a BalatonraA Balaton-parti megyéken kívülről, sőt Budapestről is érkezhetnek rendőrök a Balatonhoz a nyári szezon biztosítása érdekében. Magyarországimázs - mindenki sehogy csinálja
Az országimázsról értekeztek a minap a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az eseményen az összefogás szó hangzott el a legtöbbször és a Real Madrid focistáival invitáltak minket Spanyolországba, de mindezek mellett és ellenére sem derült ki, ha van, miért nincs magyar országimázs. 10 százalékkal több Balaton
Noha az idei szezont hivatalosan május elsején nyitották meg, az időjárás nem várt a politikusokra: nyári hőséggel indult április utolsó hétvégéje, miközben a lángossütők és társaik tavalyhoz képest 10 százalékot húztak a pénztárcánkon. Az onlinebalaton.hu tudósítása. Mandula, madarak és kövek - programok a hosszú hétvégére
A mandula, a madarak és a kövek körül forog a világ a hétvégén a Balatonnál, legalábbis a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban. Rengeteg túra, izgalmas kiállítás és mandula minden mennyiségben vár azokra, akik a négy napot a magyar tengernél és a szabadban töltenék. Balatoni borparádé Budapesten
Május első hétvégéjén a Balatoni Borrégió seregszemléjét tartják Budapesten, amelyet már negyedik alkalommal rendeznek meg. A kiváló nedűk mellett gasztronómiai és kulturális kínálattal várják a balatoni borok kedvelőit. Vasárnap földre szállnak a csillagok a Balatonnál
Hazánk és Európa legmodernebb csillagászati ismeretterjesztő komplexuma nyílik meg a hétvégén Bakonybélben. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság legújabb látogatóközpontjában egy kuriózumnak számító naptávcsövet is ki lehet majd próbálni. BRÉKING! Hamarosan tervezhetik a fenékpusztai elkerülőt
Több mint 8 millió forintból tervezik meg a 76. számú főút Fenékpusztát elkerülő útszakaszt. A 13 ajánlatból a legolcsóbb pályázatot benyújtónak a 4,8 km hosszú közútrész 11,5 tonnás tengelyterhelésre történő burkolat-megerősítésének engedélyezési és kiviteli terveit kell elkészítenie. Boldog Békeidők a 20 éves Hévízen
Idén második alkalommal rendezi meg a zalai termálváros a "Boldog Békeidők Hévíze" elnevezésű rendezvényt, amellyel a 20. század elejének polgári hangulatát kívánják megidézni. A szombaton kezdődő négynapos programsorozat keretében Hévíz várossá avatásának 20. évfordulóját is megünneplik. Török bevonulás Keszthelyre
A Vajda János Gimnázium meghívására huszonhárom diák és hat pedagógus érkezik Keszthelyre a törökországi Denizli városából április 25-én. A Vajda és a Kazim Kaynak Gimnázium között 2011 őszén létesült kapcsolat. Majálisozz Mesztegnyőn a kisvasúton!
Vonatmegelőző futás, vonatkísérő zene, vonatüdvözlő táncház, kispályás focibajnokság és szalonnasütés is lesz az erdei vasút napján a Somogy megyei Mesztegnyőn. Május elsején ez alkalomból ünnepélyesen sínre bocsátják az első kisvasúti szerelvényeket. |





















