Mi kötötte össze Széchenyi Istvánt és Vörösmarty Mihályt? Mivel indították el a fürdőforradalmat a Balatonon? Kiderül kis balatoni fürdőtörténelmünk első részéből.
„A magyar ember mindig gyanus szemmel nézte a nagy vizeket. Átjutott rajtok valahogy, abban nem volt hiba; de attól nagyon félt, hogy inni kell belőle. Sok rossz tapasztalat vitte őt arra a meggondolásra, hogy jobb a jól bevált könnyü bort megtartani általános italnak. Ha ellenben aféle kedves csörgedező forrásocska akadt útjába, azt már a változatosság kedvéért is megbecsülte, különösen ha valami ize volt. Igy lett nagy becsülete a savanyuviznek, amelyre szívesen rámondták azt is, hogy borviz, azaz hogy bor hiján ezt is meg lehet inni.
Ismételten a magyar ember nem rajong a nagy vizekért, ugyhogy dr. Kiss József, aki 1797-ben a Fertőtóban szabadban való fürdőzést ajánlotta, gróf Széchenyi Istvánt, aki ott valóságban szeretett volt fürdeni és Vörösmarty Mihályt, aki még a velencei tavat is fürdésre méltatta: különcködőknek nézték.
De volt ilyen különc ember a Balaton mellett is és most épen róla lesz szó. Mert a Balatonra is, mint fürdőlehetőségre, ugy terelődött rá az emberek érdeklődése, hogy a veszprémi parton nagyszerü savanyuvizforrás bugyogott fel. Ebből s nem a Balatonból lett Balatonfüred, amelyre 1786-tól kezdve a magyar Helytartótanács kiterjesztette nagymérvü gondoskodását.
Egymást érték a nagyterjedelmü rendeletek, kérdések és jelentések. A Balatonról magáról még szó sem volt. A fürdés csak annyiban került szóba, hogy a Füredre kirendelt rendőrbiztosnak (fürdőbiztosnak) lelkére kötötték, hogy ne engedje az embereket a tóban fürdeni, mert abból gyakorta származik szerencsétlenség. A rendőrbiztos azonban nem bizonyult méltónak a bizalomra, mert bizony – amint a hatósághoz érkezett feljelentésekből kiviláglott – annyira nem ügyelt a viz partjára, hogy még kisgyermekeknek is megengedte, hogy a tóban fürödjenek.
Ugy látszik, a rendőrbiztos urat könnyebb volt szabályozgatni, mint a kisgyermekeket, akik ösztönösen megérezték, hogy mi a jó nekik és ki is vivták maguknak a balatoni fürdőt. A fennmaradt adatokból legalábbis ez állapitható meg.
1787-ben u. i. az illetékesek megint azon tanakodtak, hogy mit csináljanak a Balaton-tavi vehemens és fölősleges fürdőzéssel. Emlékezetükben volt, hogy néhány év előtt egy különködő ember, Szily József kir. tanácsos, Pest vármegyei alispán magában a tóban mindenki használatára egy csinos fürdőházat épittetett, később azonban sem sokat törődött vele, ugyhogy 1787 tavaszán egy heves vihar azt a tihanyi partra sodorta. A tihanyi apátság szépen összegyüjtötte és Szent Márton plébániájának udvarára berakta ezt a deszkatömeget, amelyet tulajdonosa késznek nyilatkozott közcélra átengedni. A fürdőorvos melegen ajánlta, hogy állitsák fel ezt a fürdőházat, amely esetben meg fog szünni a szabadban való fürdőzés. Viszont a part és a fürdőház közötti közlekedés céljára két kis hajót – gondolát – kell beszerezni, amelyek a tavon való sétacsónakázás céljára is szolgáljanak.
A füredi gondolák azonban nem versenyezhetnek ugyan a veneziaiakkal, a balatoni fürdő ellenben mégis elismertetett. Különös pártfogója volt a Balatonban való fürdésnek dr. Österreicher fürdőorvos, akinek azonban még sok előitéletet le kellett győznie. A derék doktor bácsi azonban inkább a magáéból áldozott, csakhogy megmentse kedvenc gondolatát. Amiként annak idején Szily alispán, ugy most ő épitett saját költségén fürdőházat, amelyet fenntartott akkor is, amikor a fürdőorvosságtól visszavonult. 1821-ben már csak az u. n. hidegfürdővel – azaz a Balatonban való fürdéssel foglalkozott; a fürdőépületet augusztus 5-re ujból karbahozta s a szezón alatt befolyt jövedelmet a szegény betegek kórháza javára Zala vármegyének megküldötte; mindezen felül1855-től kezdve tiz évre évi 100 frt-ot ajánlott fel az uszoda szubvencionálása képen a Helytartótanácsnak. A Helytartótanács 1821. december 18-án közölte a dolgot a tihanyi apátsággal, amely kijelentette, hogy ők is épitettek uszodát; Österreicher alapitványa tehát okosan egyenest a szegények kórházára lenne forditandó.
(Pesti Hirlap – 48. évfolyam, 478. szám – 1926. augusztus 8. – 36. oldal)
A rovatot a
támogatta.
