Meg Taliándörögdöt és Vigántpetendet. Az időjárás átvitt értelemben és szó szerint is szellőssé tette a záró hétvégét, ennek ellenére jó hangulatban zajlottak a programok – már amik nem maradtak el…
Szinte az egész szombati nap a feszült várakozás jegyében telt el, mert az időjárás-jelentés nem sok jót ígért. Szinte mindenki esőkabáttal vagy esernyővel a keze ügyében járkált, amire az egyre sötétebb felhők adtak okot.
Taliándörögdön Kapolcshoz képest nagyobbnak tűnt az utcán bóklászó tömeg, valószínűleg a járda hiánya miatt. A Hangfoglaló udvarba érve örömmel tapasztaltuk, hogy a keszthelyi Néhai Bárány szép számú közönséget vonzott a délutáni-korai esti időpont ellenére is. Eleinte ülve hallgatták őket, aztán Burucs Szabi dobos-frontember kedves felszólítására megteltek a színpad előtti sorok és a Merengő című dalra egész komoly mozgás kerekedett. A Bárányok hol zúzós, hol elszállós, de mindig érzelmes zenéje nem igazán stadionrock, viszont az ilyen kisebb fesztiválszínpadokon vagy klubokban jól működik. Sokan énekelték a dalszövegeket velük, ami azt jelenti, hogy már stabil rajongótáboruk van. Öröm volt hallani egy ilyen Balaton-parti produkciót.
Este 8 körül gyáván megfutamodtunk a közeledő zivatar elől, ami nem sokkal később helyes döntésnek bizonyult, mivel az özönvízszerű esőt villámlás is kísérte. A szervezők beszámolója alapján számos koncert elmaradt, illetve más helyszínen került megrendezésre. A legmeghatóbb Szabó Balázs Bandájának mindössze egy számos fellépése volt, akik mindössze egyetlen dalt játszhattak el biztonsági okokból. Ez természetesen nem lehetett más, mint a Radnóti Miklós versén alapuló Bájoló, melynek “Mossa az eső össze szívünket” sora most különösen aktuális volt.
A völgylakók ezekben az esős időkben is feltalálták magukat, a kapolcsi retroboltban például spontán buli alakult ki Hungária-számokra. Mások a kocsmákba húzódtak és gitárkísérettel daloltak. A “Csepereg az eső” című romapop-dal is nagy sláger volt a fiatalok körében.
Vasárnap némi ajándéktárgy-beszerzés után a Kaláka Versudvar vendégei voltunk, ahol a házigazda zenekar 50 éves jubileumi koncertjére került sor Mikó István és Huzella Miklós vendégszereplésével. A versmegzenésítéseiről és gyerekdalairól egyaránt híres csapat létezése az elmúlt fél évszázad során annyira triviális és megszokott, hogy igazán erre a születésnapra sem tudtunk rácsodálkozni. Minden úgy volt jó, ahogy: hat 70 körüli ősz úriember derűsen, békésen muzsikált és énekelt a színpadon. Az udvart megtöltő közönség három generációt ölelt fel, nagymamák énekelték az unokákkal a Bőrönd Ödönt. A koncert keretében Lackfi János költő olvasta fel a versudvarban született legjobb alkotásokat, majd a végén tortával köszöntötték az 50 éves zenekart. Az eső csepergett, de senkit nem bírt távozásra.
Az árusok közben pakoltak, nagyon hazautazós hangulata volt az utolsó napnak. A legelszántabb völgylakók viszont úgy belakták Kapolcsot, mintha legalább a nyár hátralévő részét itt kívánnák tölteni. A Budapest Bár nagyszínpados fellépése némileg oda koncentrálta a tömeget, bár a korábbi évekhez képest jóval lazábban tömörültek a színpad előtt az érdeklődők. A quimby-s Kiss Tibi személyisége eléggé dominálta a show-t és a megszokottnál jóval poposabbra, diszkósabbra vették a figurát. Jó páran meg is jegyezték, hogy az eredeti cigányzenés hangulat jobban bejött volna, de a táncolók ezreit látva nem tűnt rossz döntésnek a minimális stílusváltás.
A fesztivál záróeseményének tekinthető Sian Evans-koncert repülőtéri problémák miatt egy órás késéssel kezdődött. A Kosheen énekesnőjeként világhírűvé vált walesi előadó nagyon szimpatikusan elnézést is kért emiatt a közönségtől, mellyel az első pillanattól fogva egy hullámhosszon volt. Sokan kifejezetten miatta jöttek el Kapolcsra és nem kellett csalódniuk. Ez nem egy tizenpár évvel ezelőtt híres világsztár haknija volt, hanem nagyon is éles és aktuális műsor. Siant mindössze egy gitáros, egy dobos és egy basszusgitáros kísérte, illetve némi gépzenei alapot bejátszottak, de ez csak fűszerezte a nagyon is élő produkciót. A minimalista zenekari felállás meglepően jól hozta a drum and bass ritmusokat, az eredeti felvételek elektronikus zenei világához képest sokkal rockosabban. Körülöttünk mindenki énekelt és táncolt, különösen a Hide U és a visszatapsolás utáni Catch – talán a legnagyobb Kosheen-sláger – elhangzásakor. A dalok közti átkötő szövegekben Sian Evans hitet tett amellett, hogy mindenki vállalja fel önmagát és hogy a szeretet a legfontosabb dolog a világon. Amellett, hogy 48 éve dacára végigtáncolta és ugrálta a bulit, még arra is volt energiája, hogy folyamatosan kommunikáljon a közönséggel és természetesen a kötelező szelfi sem maradhatott el. Méltó lezárása volt ez a tíznapos programsorozatnak.
A Panoráma színpadról lefelé ballagva azért még betértünk a Hagyományok Háza által működtetett Folk Udvarba, ahol levezetésképpen beálltunk a csoportos moldvai táncba. Aztán lassan kiürültek a kapolcsi utcák és Vigántpetenden is magányosan álldogált a cirkuszi sátor…
Összességében jól sikerült az idei Művészetek Völgye, talán csak a hétvégi esőkre lehet némi panasz, de arról a programfelelősök nem tehetnek. A szerintünk magas árakról viszont igen és – bár a szervezők közleménye szerint a tavalyinál 15 százalékkal többen váltottak jegyet – nekünk úgy tűnt, hogy ezek láthatóan többeket is távol tartottak az idén. Mint korábban írtuk, emiatt jóval élhetőbb lett a Völgy, de így lehet, hogy pont azok szorultak ki innen, akiknek anyagi lehetőségeik és ízlésük miatt a leginkább szükségük lett volna a völgyélményre.
Jövőre, veletek – és remélhetőleg velük is – ugyanitt!