Elérkeztünk a záró hétvégéhez, mely az eddig eltelt héthez hasonlóan erős programkínálattal biztosítja a völgyélményt. 30Y, Kiscsillag, Budapest Bár, Szabó Balázs bandája, Sian Evans (Kosheen) a nagyszínpadon, Hobo, az 50 éves Kaláka, valamint rengeteg kisebb, de annál érdekesebb előadás színesíti az idei Művészetek Völgye utolsó napjait.
Völgyélmény – talán a legtöbbször hallott, olvasott szó, amely azon nyomban testet ölt, amint az ember megérkezik Kapolcs főutcájára. Különböző, mégis egyformán békés és nyitott emberek ezrei sétálgatnak látszólag mindenféle rendszer nélkül udvarról udvarra, programról programra. A bőség zavarában teljesen jó ötlet, ha valaki csak sodródik az árral és számára addig ismeretlen partokon köt ki, új élményeket felfedezve. Rég nem látott barátokkal, ismerősökkel találkozhat az ember az ország minden tájáról, de nem ritka az idegen nyelvű beszéd sem, bár nem olyan tömegesen, mint mondjuk más, eleve a nemzetközi közönségre kihegyezett fesztiválokon.
Az árak sem érték még utol a Sziget vagy a Volt szintjét és reméljük, hogy ez így is marad, de a szinte minden udvarban kötelező karszalag és a 900 forintos langalló, na meg az 500 forintos levendulás limonádé – ami kétségtelenül nagyon finom – a korábbi évekéhez képest mindenképpen szolidabb látogatószámot eredményezett. Természetesen ezek szubjektív benyomások, bár tény, hogy még a Panoráma színpad programjairól lefelé vonuló sokaság sem eredményezett olyan, a 77-es főút forgalmát megbénító tömegjeleneteket, melyek nem is olyan rég még megszokottak voltak. A fesztivál új gazdasági alapokra helyezése tehát azzal járt, hogy a magasabb árak mellett kevesebb emberrel is fenntarthatóan tud működni, ugyanakkor érezhetően szellősebbé, élhetőbbé vált a tíz napig közösségi térként funkcionáló három község területe.
Az idei Művészetek Völgye egyik fő célja volt a hulladék csökkentése és eleve szelektív gyűjtése. Kapolcs központjában valóban ott vannak a nagyon praktikus leírással ellátott, különböző színű szemetes zsákok, azonban távolodva a főutcától ezek megritkulnak. Még így sem láttunk azonban eldobott, összetiport műanyag poharat az árokpartokon. Ez nagyrészt a visszaváltható poharaknak köszönhető, viszont sajnos számos olyan italos standot találtunk, ahol még mindig hagyományos műanyag poharat tudtak csak adni, pedig a vendégek kifejezetten keresték a visszaváltható poharat. Ahol viszont rendelkeztek ilyennel, kérésre abba mérték ki italukat, ami mindenképpen pozitívum.
És ha már az oly sokat emlegetett völgyélménynél tartunk: csütörtök este sikerült ezt a ma divatos kifejezéssel élve „kimaxolnunk”, ugyanis előzetes programböngészés nélkül sétáltunk be a Kőbánya Udvarba, ahol éppen a számunkra addig ismeretlen Kéknyúl hangolt fellépésére. A Hammond-orgona, a feszes ritmuszekció és a fúvósok hamar meggyőzték róla kis csapatunkat, hogy itt bizony komoly funk-soul produkcióval állunk szemben, így maradtunk. És milyen jól tettük! Rövid guglizás után megtudtuk az alapvető információkat a bandáról, így már viszonylag felkészülten vártuk Premecz Mátyás orgonista és zenekara előadását. Andy Hefler, a tengerentúlról jött frontember az első pillanattól kezdve komoly interakcióban volt a közönséggel, és hol angolul, hol szinte kifogástalan magyarsággal volt ceremóniamester, hangja pedig abszolút illett a pattogós ritmusú soul- és funkzenéhez, melyet bluesos, jazzes, rockos és olykor pszichedelikus elemekkel gazdagított a vérprofi zenekar. A fellépés közben arról beszélgettünk, hogy tulajdonképpen a klasszikus Blues Brothers hangzását emelték 21. századi szintre és világslágerek nélkül, kizárólag saját dalokkal is képesek voltak megmozgatni a több száz fős közönséget. Volt közönségénekeltetés, visszatapsolás és rendkívül kreatív mozgás, melynek lépegetős eleme Dan Akroydtól és James Belushitól lehet ismerős. A hol élő szobrot, hol pantomimet idéző kimerevített-lelassított pózok is nagyon menők voltak és látszott, hogy a tagok között megvan az a bizonyos kémia, ami egy jó színpadi produkcióhoz elengedhetetlen. Mint ahogyan Jimi Hendrix után sem lehet felmenni a színpadra, a Kéknyúl után mi sem vágytunk már más koncertélményre.
Péntek este Little G. Weevil, a világhírű magyar bluesgitáros koncertje miatt Hobo „Hé. Magyar Joe!” című műsoráról maradtunk le, viszont kárpótlásul a vasárnapi Viszockij-estjét beterveztük. Szombaton Szabó Balázs Bandája és a Modern Art Orchestra közös fellépésén mondható biztosra részvételünk, a vasárnapi zárónapon pedig a Kaláka 50 jubileumi koncert tekintető kötelező programnak, no meg Sian Evans, a Kosheen énekesnője nagyszínpados előadása.
Balatoni vonatkozású, ezért különösen kedves számunkra az országos hírű, Egyperces című dalukkal A Szám elnevezésű dalversenyt 2015-ben megnyerő, keszthelyi Néhai Bárány koncertje Taliándörögdön, a Hangfoglaló udvarban, szombaton 18 órakor. Kedvcsinálónak itt egy 3 évvel ezelőtti fesztiválfellépésük felvétele:
Aztán ki tudja, mit ad még nekünk a Völgy a hátralévő napban… Ha újabb izgalmas programokra tévedünk be, azt is megírjuk. Addig is a Völgy legyen veletek!
