Napra pontosan 1 évvel ezelőtt löktük vízre portálunkat, hogy összekössük az északi partot a délivel, Hévíz és a tó szerelmeseit a Káli-medence csodájával, a Bakonyban megbújó Veszprémet pedig a kulturális szigetként, bocsánat völgyként működő Somogyvámossal. Azaz a teljes Balaton régióról érdekes és színes híreket, gyönyörű és ritkán látott képeket, valamint különleges és szórakoztató videókat mutattunk be az egy év alatt. És még sok minden mást is.
Még az út elején vagyunk, de az elmúlt egy év számai (a több ezres olvasottságú és több száz megosztású cikkek, posztok), de leginkább a Tőletek kapott visszajelzések azt mutatják, jó úton járunk. Ezen idén sem szeretnénk változtatni. Sőt. Reményeink szerint még több érdekes olvasnivalóval, remek képpel és izgalmas videóval jelentkezünk majd.
A mögöttünk hagyott egy évben több tesztünk és kvízünk is megjelent, amiket nagyon szerettetek. A nagy balatoni kvízeket itt és itt találjátok, míg azt itt tudhatjátok meg, a nyárra készülve, mely balatoni települések passzolnak Hozzátok a legjobban.)
Számos videót osztottunk meg és lájkoltatok: számunkra ez volt a naaagy kedvenc, annak ellenére, hogy a legmelegebb júliusi (és talán nyári) napon forgattuk, hangulatos kis videót sikerült összehoznunk Keszthelyen Keszthelyről. A befagyott Balatonról és a szigligeti várról készült felvételek pedig talán az elmúlt év legjobbjai közül valók.
Nyáron több érdekesebb balatoni hírről is beszámoltunk: tudósítottunk a Kékszalagról, megmutattuk a már nagyon várt, szánkó formájú keszthelyi autóbusz-pályaudvart, írtunk a dobozba zárt balatoni levegőről és a talán a közeljövő balatoni vízibiciklijéről, de egy hamisítatlan balatoni partihoz is válogattunk össze igazi retro zenéket és olyan balatoni vonatkozású nótákat is összeszedtünk, amiket nem véletlenül nem hallottál ezidáig. A magyar tenger régi hírei pedig szintén a kedvenceitek között szerepeltek, és reméljük, ott is maradnak. ;)
A legfontosabb közösségi oldalakon is megtaláltok bennünket, tartalmainkat. Az alábbi listán nézzétek át, hol vagytok fenn Ti is, és találkozzunk ott is. Mert a legfontosabb, hogy Nektek írunk, miattatok (és persze a Balaton miatt is) vagyunk és folytatjuk idén is. Köszönjük. :)
Kövessetek bennünket…
- a Facebookon: ha fontosak Számotokra a napra kész információk, programok, érdekességek a Balatonnal kapcsolatban, és szeretnétek tudni, milyen az idő és a forgalom a tó körül.
- a Twitteren: ha az elsők köz szeretnétek értesülni a legfontosabb híreinkről.
- a Tumblren: ha szeretitek a gifeket, a vicces posztokat és a menő képeket.
- az Instagramon: ha kíváncsiak vagytok a helyekre, ahol jártunk, vagy éppen azokra, amikről írunk.
- a Youtube-on: ha az elsők közt néznétek meg a saját videóinkat.
- a Pinteresten: ha különleges, szép és retro balatoni képeket nézegetnétek.
- a Coubon: ha megnéznétek, komolytalan perceinkben, milyen vicces, zenés, rövid videókat készítünk.