Március első felében kezdődhet meg az idei szezon a sármelléki Hévíz Balaton Airporton. Akkor indulnak és érkeznek az első charterjáratok Németországból. A reptér vezetője reméli, újraindulnak az oroszországi járatok is, ami nagyot lendíthetne a forgalmukon.
A rubel vásárlóértékének bezuhanása érzékenyen érintette a Balaton nyugati csücskének idegenforgalmát is. Ugyanis jóval kevesebb orosz vendég érkezik Hévízre és a tó mellé pihenni. Mindezt Benkő Attila, a Hévíz Balaton Airport ügyvezetője mondta el a Magyar Hírlapnak. A reptér vezetője ugyanakkor bizakodó is, mert szerinte az oroszok visszatérése mellett szólhat, hogy Hévízen orosz tulajdonba került egy ötcsillagos szálloda, de a zalacsányi golfcentrum szolgáltatásai is vonzóak lehetnek.
Ebben az évben a legfőbb útvonalak a németországi célállomások lesznek, az ottani utasok régi, visszatérő vendégek a sármelléki reptéren, derül ki a cikkből. A legtöbb utas idén is várhatóan Frankfurtból, Hamburgból, Berlinből, Lipcséből és Drezdából, illetve a környező településekről érkezik, de nagy reményeket fűznek a törökországi forgalomhoz is (az iskolai év végétől rendszeres járatok indulnak a törökországi Antalyába).
Benkő Attila még elmondta, idén közvetlen svájci járatuk várhatóan nem lesz, a német-svájci határon fekvő Fridrikshafenbe viszont igen. Skandináv érdekeltségű utazási irodákkal még jelenleg is zajlanak a tárgyalások, így erről szerinte még korai lenne nyilatkozni.
A balatoni régió fejlesztéséről született kormányzati döntés kapcsán a reptér ügyvezetője hozzátette, konkrét döntés egyelőre még nem született, hogy milyen beruházások várhatók a térségben, de a kormányhatározat arról rendelkezik, hogy a repülőtér és a hozzá kapcsolódó ipari park modernizálására ötmilliárd forint hazai forrás jut, olvasható a magyarhirlap.hu-n.

