Nyár, kánikula, szabadidő. Nem is kell több ahhoz, hogy megteljenek a Balaton parti települések. Júniustól augusztus végig egyébként is sokan nyaralnak a magyar tengernél, de ahogy eljön a hétvége, akár a megtelt táblát is kitehetnék a tónál. Özönlenek a pihenni vágyók a víz mellé és sajnos mindenféle óvintézkedés nélkül a vízbe is. A felelőtlenségnek pedig könnyen tragédia lehet a vége.
Nekünk magyar tenger, a németeknek Plattensee. Egyszer szinte csodálatosan nyugodt és sima, máskor pedig viharos és háborgó. A Balaton sokoldalú, és szépsége ellenére akár veszélyes is lehet, amit a felhőtlen szórakozás során hajlamosak vagyunk elfelejteni.
Ahogy beköszönt a nyár, mindenhol olvashatunk, hallhatunk arról, hogy mire is kell figyelni a vízparthoz utazóknak. Mégis, hétvégén a híradások különböző vízi balestekről, eltűnésekről szólnak. Pedig ezek a – sajnos sok esetben rossz véget érő – történések kevés odafigyeléssel elkerülhetőek lennének.
A legfontosabb, amit még mindig nem tanult meg az ember, hogy a természetet, így a Balatont is tisztelni kell. A viharjelzéseket, figyelmeztetéseket nem véletlenül és nem is a bosszantásunkra találták ki. Azért vannak, hogy biztonságosabbá tegyék a családok, a nyaralók pihenését.
Ne hagyjuk hát figyelmen kívül az olyan apróságokat sem, mint a „felhevült testtel ne ugorjunk a vízbe” vagy az „aki nem tud úszni, a part közelében tartózkodjon”. Tudjuk, gyakran közhelynek tűnnek, mégis a legfontosabb alapszabályok annak, aki a vízparton nyaral. Ezeket már önmagunktól is tudnunk kellene, de vannak olyan dolgok, amikről nem árt, ha tájékozódunk legalább a parton tartózkodás idején. Ilyenek például a különböző viharjelzések, amelyek egyaránt vonatkoznak a strandolókra és a vízi sportolókra.
Viharjelzések
Sajnálatos módon minden évben, sőt szinte minden héten előfordulnak olyan balesetek, amelyek egy kis odafigyeléssel elkerülhetőek lettek volna. Az idő kerekét visszaforgatni már nem tudjuk, ezek sajnos megtörténtek, de legyen intő példa mindenki számára. A természet nem játék, ha megszegjük a szabályokat sokkal könnyebben tragédia lehet belőle, mint azt gondolnánk.