Ma tartják Balatonfüreden a 190. Anna-bált. A díszvendégekkel együtt hatszázan vesznek részt az esten, a menet a Vaszary Villa kertjéből indul. Akik nem jutnak be a bálra, azok sem maradnak programok nélkül, csatlakozhatnak a nyáresti múzeumtúrához, ücsöröghetnek a sétálóutcává avanzsált, mediterrán hangulatú, Blaha utca egyik teraszán, este tíztől pedig utcabálozhatnak.
A 19. század óta rendkívül népszerű társasági eseményről így ír a Wikipédia:
A Szentgyörgyi Horváth Fülöp János (1777-1841) rendezte 1825. július 26-án a füredi Horváth-házban az első Anna-bált lánya, Krisztina tiszteletére, aki 1805. július 15-én született Baján, öt keresztnevet is kapott, de ezek között nem volt az Anna. A hagyomány szerint Krisztina ezen a bálon ismerkedett meg későbbi férjével, eleméri és ittebei Kiss Ernő huszár főhadnaggyal. A fürdőszezonban azonban több bált is rendeztek, ezek egyike volt csupán az Anna-napi bál, és egyáltalán nem tudjuk biztosan, hogy valóban 1825-ben lett volna az első, és az is csak feltételezés, hogy a fiatalok épp ezen a napon ismerkedtek volna meg.
Az viszont biztosnak tűnik, hogy igen kedvelt mulatság volt.
A 19. században ez a bál volt a legkedveltebb az arisztokraták körében és számos híresség vett részt rajta, mint Vörösmarty Mihály, Jókai Mór és Blaha Lujza is. Az Anna-bálokat több-kevesebb rendszerességgel tartották meg, de nem minden évben. 1862-ben választottak először bálkirálynőt Kozma Irma személyében.
Talán akadnak, akik nem tudják, hogy a népszerű Anna-bálok történetében volt egy hosszabb szünet. 1914 és 1954 között Balatonfüreden nem rendeztek Anna-bálokat.
Később azonban igen, és a korabeli sajtó is beszámolt róla mindig.
„Hajnali négyig állt a bál a balatonfüredi Balaton-étteremben. A hajdan hagyományos Anna-bálok felújításaként több mint hatszázan járták a táncot, Toki Horváth Gyula és népszerű zenekara muzsikájára.”
(Népszava – 1954. augusztus 3. – 82. évfolyam, 182. szám – 8. oldal
„A hagyományos balatonfüredi Anna-bál sok külföldi vendég részvételével nagy sikerrel zajlott le. Megválasztották az Anna-bál szépét: Papp Éva lett a bálkirálynő. Ő is, s két udvarhölgye is balatonfüredi lányok.”
(Népszava – 1958. július 29. – 86. évfolyam, 177. szám. – 8. oldal)
„Aranyalmát kap a balatonfüredi Anna-bál szépe
Balatonfüreden egy kicsit régies tipusú, impozáns ház áll. Falaira deszkapadlókból emeltek lépcsőt szorgos munkáskezek. A kerítésen tábla: Üdülő. Belső kiképzése korszerű, de külsejét most építik újjá, visszakapja régi ruháját. Műemlék. 1796-ban építette Szentgyörgyi Horváth Zsigmond és azóta csak úgy emlegetik, »a híres Horváth-ház«.
Mi adta a hírnevét?
– Itt tartották meg az első Anna-bált, 1825-ben, a tulajdonos Anna nevű lányának tiszteletére – mondja dr. Záhonyi Ferenc, a Balatonfüredi Idegenforgalmi Hivatal vezetője. – Itt választották az első »Anna-bál szépét«, aranyalmát kapott szépségéért – Párizs almáját. Az egyre több résztvevőnek kicsi lett a Horváth-ház és 1847-től kezdve a füredi Nagyvendéglő dobogójára állt fel a mindenkori szépségkirálynő.
Minden évben megrendezik és ma már hagyomány a balatonfüredi Anna-bál. Hogy készülnek az idei, 134. bál megrendezésére?
– Veszprém megyében nem engedélyezünk Anna napján máshol Anna-bált, csak Balatonfüreden. Felelevenítjük a hagyományt. Az idei Anna-bál szépe már nem díszes vázát, selyemszalagot kap, hanem aranyalmát. Csak egy hölgy lehet a szépségkirálynő, de a többi megkapja a balatonfüredi Anna-napok összegyűjtött történetét – vigaszdíjul. A SZOT kultúrotthon már várja július 25-ét, a sok szép lányt és az érdeklődőket.
A zenéről is gondoskodott már a két rendező, az Idegenforgalmi Hivatal és a Hazafias Népfront megyei szervezete. Baróti–Eisemann »Füredi Anna-bál« című operettjének legszebb zeneszámait vonultatják fel a szép lányok kísérésére.”
(Népszava – 1959. június 19. – 87. évfolyam, 142. szám. – 8. oldal)
A rovatot a
támogatja