Több mint 330 millió forintból új turisztikai attrakciókat és szolgáltatásokat valósítanak meg a zalai termálvárosban. A terveket az idei Utazás kiállításon jelentette be a település polgármestere, Novák Ferenc és a helyi gyógyfürdő vezetője, Krampek Mihály.
Zalakaros egész évben különleges szerepet tölt be a Balaton turisztikai régiójában, hiszen minden hónapban tud programokat kínálni, mondta a polgármester. Novák Ferenc hozzátette, a város kiemelt stratégiai célja az egészségturizmus, amellyel összhangban folyamatosan fejlesztenek, hol a kerékpáros, hol pedig az ökoturizmus területén. A fürdőváros azonban csak akkor lehet alternatíva a szezonhosszabbításra és „rossz idő esetére”, ha a régió összefog és együttműködik, hangsúlyozta a település vezetője.
A hosszú távú sikert az egészségturisztikában látják Zalakaroson, amihez minél több korcsoportot szeretnének megszólítani: a gyógyászattal az idősebbeket, a wellness-szel a szülőket, a Lollo és Bernie Kids Clubbal pedig a gyerekeket.
„Az elmúlt években komoly lépést tettünk a családbarát jelleg erősítésére, létesítményünk generációk találkozóhelyévé vált” – emelte ki a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója, Krampek Mihály. Hozzátette, nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az egyes korosztályok egymástól elkülönülten tudjanak kikapcsolódni, pihenni. A már ismert és népszerű programjaik mellett idén újabb, komplex és tartalmas attrakciókkal színesítik a kínálatot.
Az immár fél évszázados gyógyfürdő látványos átépítésével, a szabadtéri Vízipók Csodapók gyermekbirodalom fedett élményfürdő résszel bővült, áprilistól pedig új gyermekanimációs program is várja majd a kicsiket, amelynek kidolgozásához nem kisebb szakembert, mint Béres Alexandrát kérték fel.
Az elmúlt évben elkezdődtek a fürdő elfolyó melegvizét felfogó és azt hasznosító projektnek a munkálatai is. A fejlesztések keretében látogatóközpontot, valamint rekreációs és kondicionáló parkot is kialakítanak, amelynek tematikus útvonalával könnyed családi szórakozást kínálnak.
A látogatóközpontban kap helyet a Hangok Pavilonja, ahol a természet hangjait lehet majd fülelni, de kőzeteket is lehet keresgélni egy labirintusban, míg a Fények Meditációs Termében a Föld forgását, a Nap mozgását és a hozzá kapcsolódó folyamatosan változó fényeket lehet tanulmányozni.
A Meseparkban a környék regényekből és mesékből megismert állataival játszhatnak a legkisebbek. A legbátrabbak pedig kipróbálhatják a 21méter magas óriáscsúszda toronyra épített Turbó és Kamikáze csúszdákat.