Múlt héten adták az új községházát a Balaton-parti településen. Az új épület a kor minden követelményének megfelel. Akár lakosként, akár turistaként lenne dolgunk az alsóörsi hivatalban, kulturált körülmények fogadnak bennünket.
„A régi épületegyüttes már nyolcvan éves volt, mostoha körülmények között dolgoztak a munkatársak” – mondta az átadáson a falu polgármestere, Hebling Zsolt. A 355 négyzetméteres alapterületű beruházás összesen 126 millió forintba került, amihez a Belügyminisztérium 20 millió forinttal járult hozzá az adófizetők pénzéből.
A vehir.hu tudósítása szerint a nemzeti színű szalag átvágása előtt Berkes Péter plébános és Wessetzky Szabolcs református lelkész áldotta meg az épületet és a tömeget, majd felavatták a bejárat előtt Novák Gergely alsóörsi kőfaragó mester vöröskőből faragott Alsóörs-címerét.
A pénteki napon átadtak egy térfigyelő kamerarendszert is a községben, ezt 4 millió forinttal támogatta a Belügyminisztérium.






