Az idei strandszezontól a vízi rendészet hajóira kihelyezett zászlók is figyelmeztetnek majd bennünket a közelgő veszélyre, ha épp a tóban tartózkodunk.
Piros Attila dandártábornok, Somogy megye rendőr-főkapitánya a sonline.hu-nak azt mondta, viharjelzéskor, első- és másodfok esetén is ki kell menni a járőrhajóknak a vízre, mivel az a céljuk, hogy ne történjen halálos tragédia viharjelzéskor.
A vízi rendészet hajói szirénázva mennek majd végig a partok mentén, és a hatékonyabb tájékoztatás érdekében elsőfokú riasztás esetén sárga, másodfokú viharjelzésnél pedig piros zászlót tesznek a hajókra, így figyelmeztetve a fürdőzőket és vízibiciklizőket a veszélyre.
Ugyanakkor megmarad a hagyományos balatoni viharjelzés is:
Alapfok – szélcsend, gyenge szél és élénk szél – zöld jelzés
Első fok – erős és viharos szél – sárga jelzés, percenként 45-ször felvillanó fény
Másodfok – élénk viharos szél, vihar, orkán – piros jelzés, percenként 90-szer felvillanó fény

