Jelentős támogatást kapott a Délnyugat Balatoni Hulladékgazdálkodási Társulás. A 63 települést tömörítő szervezet csaknem 1,8 milliárd forint uniós összeget nyert el körülbelül százmillió forint önerő biztosítása mellett, adta hírül az mti.
Az örömteli hírről a társulás újraválasztott elnöke, Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere számolt be a pénteki fonyódi közgyűlésen, aki szerint a kormány a közelmúltban döntött a támogatás odaítéléséről a társulás számára, eszközök, illetve járművek vásárlására.
A közbeszerzés megkezdése előtt azonban további információkra lesz szükségük, mivel az új kormányzati törekvés szerint a közszolgáltatásokat egy nagy holdingba kívánják terelni. Azt azonban még nem tudják, mikor történik ez meg, és érinti-e a hulladékgazdálkodást.
„A társult önkormányzatoknak komoly áldozatvállalást jelent az önerő előteremtése, ezért tudni szeretnék, hogy az új közszolgáltató cégüket beolvasztják-e egy nagy állami holdingba” – fogalmazott a társulási elnök.
(A kép illusztráció, forrása innen.)

