Ma kezdődik a 40 halász emléknap Vonyarcvashegyen. A többnapos programsorozat során lesznek programok a strandon, a Szent Mihály-dombon és a Balatoni halászok parkjában is.
Tűzijáték (szombat este), operaénekes műsora (vasárnap késő este) és ünnepi szentmise (vasárnap este) is szerepel a 40 halász emléknap idei programjai között.
A részletes program itt érhető el.
Egy kis halászkápolna legendája a vonyarci dombon
Egyszer régen állt a Balatonnál egy kis sziget, azon egy domb, amire egy kápolna épült. Ezt a legenda szerint negyven halász építette, akik egy hatalmas vihar után szerencsésen megmenekültek. Ők egy óriási jégtáblán sodródtak ki a partra, de hat társuk odaveszett a viharos időben.
Arról a kis dombra épült kápolnáról van szó, amelyet 1739-ben állítottak fel Vonyarcvashegyen. Bár egy freskótöredék azt erősíti meg, hogy az épület már 1622-ben is állt, azaz erősen a legenda mivoltát erősíti a történetnek.
Ami az igazság lehet, az az, hogy a halászok hálából 1739-ben kijavítgatták a kápolnát, és megfestették menekülésük történetét, aminek 1964-ben nyoma veszett. A kápolnában ennek a másolata látható.
A 18. század végén a feljegyzések szerint remeték vették birtokba a szent házat, kiválva a keszthelyi ferences rendházból, a közelben lévő Remetekert név utalhat egykori ottlétükre.
A kápolna körül temetkezési helyet találhatunk, ide az ötvenes évekig a vashegyi lakosokat temethették.
A kápolnát Vonyarcvashegy és Balatongyörök között találjátok, megközelíthető bringával és autóval is. Remek kiránduló- és romantikázó hely. Az utóbbi években nagyon sok ifjú pár fedezte fel és választotta templomi esküvője színhelyéül a kápolnát.

