Szerdán még a napsütésé lesz a főszerep, csütörtökön azonban időnként már megnövekszik a felhőzet, egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat. Péntekre hidegfront érkezik az Időkép.hu előrejelzése szerint.
Szerdán ragyogóan napos időre számíthatunk, alig lesz felhő az égen. A légmozgás gyenge, mérsékelt lesz, legfeljebb északnyugaton lehet élénk, néhol erős a déli szél. Délután 19-24 fokot mérhetünk.
Csütörtökön a napos reggelt követően délutánra megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet, így nem lesz zavartalan a napsütés. Záporok, esetleg egy-egy zivatar főleg nyugaton fordulhat elő néhol. Az északnyugati szél északon, északnyugaton élénkülhet meg. Hajnalban 4-10, a legmelegebb órákban 18-26 fok között alakul a hőmérséklet. Továbbra is keleten lesz a legmelegebb.
Péntekre virradóan hidegfront érkezik felerősödő északnyugati széllel. Éjszaka, hajnalban többfelé, majd napközben főként északkeleten és a Tiszántúlon fordulhatnak elő elszórt záporok, helyenként zivatarok. Délután 17-23 fok valószínű.
Hétvégén a gomolyfelhős idő mellett szombaton helyenként, vasárnap több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Emellett élénk, vasárnap többfelé erős lesz az északi, északnyugati szél. Délutánonként 16-23 fokra van kilátás.
További részletek az időjárást illetően itt találhatók.