Aggasztó a helyzet a Balatonnál? Milyen nyomokat hagynak az emberi beavatkozások a tó ökológiai rendszerében? Miért fontos az óceánkutatás itt a Balatonnál? És miért nem akarják meghallani a döntéshozók a szakma véleményét? Jordán Ferenc, hálózatkutató biológussal, a Balatoni Limnológiai Intézet igazgatójával a balatonfured.hu munkatársa beszélgetett minderről.
–
Elkészült a balatoni klímastratégia tervezete, amely iránymutatásokat
tartalmaz a káros hatások enyhítésére. Érdemes ezt a kis térséget külön
kezelni a klímakrízisben?
– Abszolút érdemes külön gondolkodni. A globális problémákat nem tudjuk
megoldani, viszont nagyon fontos, hogy jól elhatárolható természeti vagy
társadalmi egységek gondolkodjanak a kihívásokra adható helyi
válaszokról, megoldásokról. Az ózon lyukkal nem tudunk mit kezdeni innen
Tihanyból, de azt meg kell próbálnunk kitalálni,hogy a
Balaton-felvidéken melyik szőlőfajta érzi majd jobban magát és azt is,
vajon mit tudunk tenni a tó vízszintjével, ha megváltoznak a
csapadékviszonyok – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére, a Zsidó
Kiválóságok Házában, telt házas előadást tartó Jordán Ferenc.
– Bardóczi Sándor, Budapest új
főkertésze, főtájépítésze a napokban azt nyilatkozta: a természettudatos
városépítésben, mint mindenben harminc-negyven évvel van az ország
lemaradva az élvonaltól. Igaz ez a klímavédelemre is?
– Szemléletben jelentősen le vagyunk maradva, a nyitottabb országok
lényegesen előrébb tartanak, gondolkodnak. Mi itt általában mással
vagyunk elfoglalva, fontosabb dolgaink vannak, mint hogy a környezettel
törődjünk. A természetvédelem területén pedig abszolút le vagyunk
maradva, és egyre jobban, néhány szép látszatintézkedést leszámítva
(ezek a kirakatba kellenek). Ez egyébként Kelet-Európa nagy részére
igaz.
– Nézzük a Balatont! Túl sok és durva emberi beavatkozás éri a tavat. Aggasztó a helyzet?
– Sajnos nem tudok ellentmondani. Az történik, hogy természetes
ökológiai rendszerek általában ügyesen tudnak alkalmazkodni, választ
adni a krízishelyzetekre. Megoldják maguk a problémákat, hacsak nem egy
meteor becsapódásáról van szó. Mi viszont nem hagyjuk adaptálódni a
Balatont, béklyók közé szorítjuk. Körbe betonozzuk a tavat, ezzel
lehetetlen helyzetbe hozzuk, márpedig a nádas egyfajta pufferként
működik. Ha nádas helyett beton van, akkor a balatoni ökoszisztémát nem
hagyjuk reagálni a környezeti változásokra. A Balaton vízszintje is
problémás, az tulajdonképpen csak a turizmus igényeit elégíti ki. A nád
azt szereti, ha ingadozik a vízszint, az ideális talán a 80 és 110 centi
közötti vízszint-ingadozás lenne.
– Turizmus kontra ökológia?
– Igen. Ennél több embert nem bír már el a tó. A további növekedésnek
ökológiai értelemben a baktériumok és a szúnyogok örülnek majd, mindenki
más megsínyli. Túl sok mindent leuralnak a beruházások. Ez persze nem
csak a Balaton vagy az ország problémája. A turizmus ráadásul nemcsak a
természettel áll szemben, hanem részben a helyi lakosok érdekeivel is.
Rengeteg érdek van, nincsenek tökéletes, mindenkinek tetsző megoldások,
de amikor rendszeresen a természetnek ártó, a turizmust szolgáló
döntéseket hozunk, az nem vezethet jóra. A tudósok és a természetvédők
elképzelései nem ellentétesek mondjuk a befektetők érdekeivel, ezt
érdemes lenne felismerni. Lényegében ugyanazt szeretnénk: egészséges,
szép Balatont. Mi csak annyit mondunk, próbáljuk fenntarthatóbb módon
kezelni a tavat, okos kompromisszumokra törekedve. Egy lerabolt tó csak
rövid távon hoz gyümölcsöt, kevés ember számára.
– A közbeszédben viszont mindennapi téma lett a klímahelyzet, úgy tűnik a társadalomban egyre nagyobb az erre való érzékenység.
– Egyértelműen van ebben változás, a civilek hallatják a hangjukat.
Jelenleg gyenge nálunk a természetvédelem, a szakmai szervezetek hangja,
egy tudós véleménye alig hallatszik. A limnológiai intézet nincs abban a
helyzetben, hogy hirtelen sokat változtasson ezen a szemléleten, sőt az
a gyakorlat, hogy akkor értesülünk beruházásokról, amikor azok már
javában zajlanak. Nincs egyeztetés.
A természetvédelem balra megy, a politikai hatalom pedig jobbra, pedig
tarthatnának egy irányba is. Általában azt mondjuk, nem jó, ha a
politika erőből akarja megoldani a problémákat. Most úgy látom, olyan
helyzetben vagyunk, hogy a tiltásra volna szükség. Nincs idő szép lassan
meggyőzni az egyes embereket, átformálni a közgondolkodást. Egyszerűen
úgy kellene szabályozni, törvényt hozni, hogy a természetre káros
tevékenységek kiiktatódjanak. Nincs mire várni. Persze a kemény
politikai akarat nem kiskirályok álmait kell, hogy szolgálja, hanem
nemzetközi konszenzusokat. A sokat emlegetett felmelegedés önmagában még
nem is annyira tragikus, hiszen ehhez tud alkalmazkodni a természet. A
szélsőségek viszont aggasztóak. Ha extrém körülmények állnak elő, nagyon
gyors változások, azokhoz nem lehet alkalmazkodni. Ez történik most
velünk. Még mindig nem vesszük komolyan, pedig a végén elkerülhetetlenül
rajtunk, embereken csattan majd az ostor.
– Vegetál vagy fejlődik az intézet? Egyáltalán van súlya a szakmai állásfoglalásaiknak?
– Fejlődik az intézet, de sokkal dinamikusabb fejlődésre volna szükség. A felfedező jellegű kutatásokat lehet pályázati pénzekből finanszírozni, de a szisztematikus, hosszú távú méréseket nem, ott nem maradhat ki egyetlen év sem, mert akkor nem sokat ér a monitorozás. Sokat pályázunk, de emiatt szükségünk lenne kiszámítható állami támogatásra is. A leggazdagabb országok sem tudják ezt máshogy megoldani. Inkább a médián keresztül tudjuk hallatni a hangunkat, az újságírók jobban kíváncsiak ránk, mint a döntéshozók, de bízom benne, hogy ez előbb-utóbb változik. Vannak már erre utaló jelek.
A teljes cikk itt található.