Párás, borongós hajnalok után némi napsütésre is van kilátás a következő napokban az Időkép előrejelzése szerint. A Balaton vize 1 °C.
Szerdán sokfelé borongósan, párásan, ködösen indul a nap, néhol szitálás, ónos szitálás, hószállingózás sem kizárt, majd napközben a nyugati, északnyugati és az északi tájakon egyre nagyobb területen szakadozhat fel a felhőzet, süthet ki a nap, borongósabb idő a Tiszántúlon és délen valószínű. Az északi és az északkeleti tájakon megélénkülhet a nyugatias irányú szél. Hajnalban -2 és -7, délután -2 és +6 fok közötti értékeket mérhetünk, a tartósan borongós tájakon számíthatunk az alacsonyabb maximumokra.
Csütörtökön már sok napsütésre számíthatunk az ország legnagyobb részén, csapadék nem várható. Hajnalra foltokban pára, köd képződhet, de ezek várhatóan délelőtt mindenhol feloszlanak. Csak helyenként élénkülhet meg az északnyugati szél. A fagyos reggelt követően délután 3-7 fokot mérhetünk.
Pénteken a reggeli pára- és ködfoltok feloszlását követően szinte mindenhol sok napsütésre, csapadékmentes időre számíthatunk. A délies szél csak egy-egy helyen élénkülhet meg. A legmagasabb hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.
Szombaton már sok felhő lesz felettünk, a Dunántúlon helyenként kisebb eső is előfordulhat, kezdetben délnyugaton gyenge ónos eső sem kizárt. Délután 1-9 fokot mérhetünk.