Mi történik bőrünkkel, amikor a Balatonban fürdünk egy régi német cikk szerint? Mi tette híressé a Balaton történetében Wesselényi Miklóst? Hogyan kommunikál egymással egy férj és egy feleség egy fürdőházban? Kis balatoni fürdőtörténelem 2., befejező rész.
Szóval 1822-ben két mecénása is akadt a balatonfüredi hideg fürdőnek. E kettő valahogyan kiegyezett és most már Balatonfüredről az a hir kelt szárnyra, hogy nemcsak a savanyukutat érdemes ott használni, hanem érdemes a nagyszerü, langyos Balaton vizében is megfürödni. Csakhogy ezt nem hitte el mindenki, ugy pl. Szepesházy és Thiele nevü tudósoknak 1825-ben megjelent Merkwürdigkeiten des Königreichs Ungarn cimü kétkötetes munkájában még azt olvassuk a Balatonról, hogy benne fürdők bőre összezsugorodik és ráncos lesz.
E tudálékossággal azonban nem törődött az élet. A Balaton vize most már belekerült a gyógyjavallatok közé. És ha olvasóim kíváncsiak arra, hogy milyen volt épen száz év előtt a Balaton vize, közölhetem Adler József balatonfüredi fürdőorvos 1826. évi jelentéseit, mely szerint fürdeni junius 26–n lehetett először, amikor a viz R. 18 volt; a nyári hónapokban rendszerint 17 és 21 fok közt volt; a legalacsonyabb hőfok 12 volt, a legmagasabb – augusztus 8-án 21.
Aztán jöttek egészen nevezetes fürdőzők. Ilyen volt Miksa bajor koronaörökös 1835-ben, aki a savanyuvizzel nem sokat törődött, ellenben „két napon át déltájban bement a hidegfürdőbe s kiugorván a zárt helyről, hajócska kiséretében meguszta a Balatonnak mély vizét.” Ellenben igazán népszerüvé a Balatont nem ő, hanem báró Wesselényi Miklós tette, aki 1836-ban (mások szerint 1837-ben) mint első uszta át a Balatont. Követőkre csak 1880-ban talált Szekrényessy Kálmán személyében.
1880 táján már divatos volt a Balatonra menni fürdőzni. Pedig akkor még milyen kevés balatoni fürdő volt! Ezidőben szólal meg egy régi balatoni fürdőző a Vasárnapi Ujságban és elmondja, hogy hosszasan végigmustrálta lelkében az összes balatoni fürdőket, jelesül Kenesét, Siófokot, Boglárt, Keszthelyt „no meg Badacsonyt.” Balatonfüredről nem is elmélkedett, mert „ott forróságban él az ember drága pénzen.” Végezetül Keszthely mellett döntött. El is mondja nekünk, miként ment végbe a fürdés a keszthelyi uszodában.
– Megváltjuk a fürdőjegyet s János, a szolga, kabint nyit, akár a pesti uszodában. De, ami ott nincs, ez itt kellemes zenéül szolgál a vetkezésnél: a tulso soron lévő kisebb és nagyobb koru hölgyek élénk fecsegése, kacaja, lubickolása, kiknek egy része még csak most váltja fel szárazföldi toilettjét a vizivel vagy megforditva s akiket csak egy deszkafal választ el tőlünk. Kinnt a szabadban közös a Balaton, de egy láthatatlan fővonal határ választ képez a két sereg között, melyet mind a két fél respektál s csak olykor-olykor tör át egy-egy kíváncsibb férfi rajtam bennt a távoli részen. Az átbeszélés meg van engedve, természetesen csak ismerősök közt. Hogy is ne kérdené meg az egyik oldalon fürdő férj egy pár ölnyire lubicskoló nejétől, hogy nem ütötte-e meg a lábát valami kőbe, avagy hogy nem fázik-e?…
Régen volt. Az ifjak manap nem ugy dalolnak, ahogyan valamikor az öregek énekeltek.”
(Pesti Hirlap – 48. évfolyam, 478. szám – 1926. augusztus 8. – 36. oldal)
Az első rész ITT olvasható el.
A rovatot a
támogatja.
