A hagyományokhoz híven idén is nagyszombaton indult a 173. hajózási szezon a Balatonon.
2019-ben 15 útvonalon közlekednek a településeket összekötő menetrendi hajójáratok, a nyári szezonban naponta rendszeresen, csak rendkívüli időjárási helyzet esetén függesztik fel a járatok indulását. A menetrend itt található.
A kompközlekedést – a személyhajózási szolgáltatásoktól eltérően – az év minden napján biztosítja a Balaton északi és déli partja között a BAHART (csak szélsőséges időjárási- és kedvezőtlen jégviszonyok esetén állnak le a járatok.)
Május 10-től a kompok Szántódrévből 6.40 órától – 21.20 óráig, Tihanyrévből pedig 7.00 órától – 21.40 óráig 40 percenként indulnak az alábbiak szerint.
A sétahajók és meghirdetett programhajók megfelelő számú jelentkező esetén indulnak, a települések között közlekedő meghirdetett menetrendi járatok utaslétszámtól függetlenül indulnak. Az indulási időpontokról itt lehet tájékozódni.
A Balatoni Hajózási Zrt. rendszeresen kapcsolódik a tó parti települések rendezvényeihez, programjaihoz, így a menetrendben előre fixen meghirdetett járatok mellett, időszakosan indítanak egyedi menetrendi járatokat is., melyekről a társaság honlapján tájékozódhatnak az utasok.