Maradnak a 20 fok feletti értékek napközben az Időkép előrejelzése szerint. A hét második felében akár a 25 fokot is elérheti a hőmérséklet.
Kedden egy hidegfronttal többfelé eső, zápor érkezik, helyenként – főleg nyugaton – viharos lehet a déli, délnyugati szél. Délutánra nyugat felől csökken a felhőzet, de keleten és nyugaton egy-egy zápor továbbra is előfordulhat. Napközben 18-23 fok valószínű.
Szerdán a pára- és ködfoltok feloszlása után napos, száraz idő várható. Nyugaton, északnyugaton erős lökések kísérhetik a déli, délkeleti szelet. Hajnalban 5-10, délután 17-22 fok várható.
Csütörtökön ismét felhősebb idő várható, estig azonban nem valószínű csapadék. A délkeleti szél élénk marad, északnyugaton erős lehet. Délután 18-25 fok várható, keleten lesz melegebb.
Pénteken és szombaton többnyire felhős lesz felettünk az ég, csapadékra elsősorban a Dunántúlon és északon számíthatunk, másutt csak néhol eshet, szombat délután már több napsütés ígérkezik. Pénteken még sokfelé szeles lesz az idő, szombaton mérséklődik a légmozgás. Marad az enyhe idő 17-24 fok közötti maximumokkal.