Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja július 21-30 között három településen, Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön várja a látogatókat. A szervezők a fesztivál több napján is nézőcsúccsal számolnak. Idén 300 önkéntes segíti a fesztivált. A hivatalos megnyitót a vigántpetendi Cirque Du Tókert valódi cirkuszi sátrában tartották pénteken.
A fesztivál igazgatója, Oszkó-Jakab Natália elmondta, hogy a szervezők azért húzták szét térben a helyszíneket, hogy az emberi léptékű maradhasson.
Göntér Gyula, Kapolcs polgármestere köszöntőjében azon reményének adott hangot, hogy a jövőben újra több település vesz majd részt a Művészetek Völgye programjaiban.
Taliándörögd első embere, Mohos József a Völgy eredeti értékeire, a színházra és más „csendes” programokra hívta fel a figyelmet, melyeknek faluja örömmel ad otthont. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szeretné, ha mindenki megtalálná a számára megfelelő szórakozási lehetőséget.
Győriványi Dániel, Vigántpetend polgámestere települését Kapolcs elővárosaként határozta meg egy barátja levele alapján. Elmesélte, hogy hétéves volt az első Völgy idején és kisfiúként nagyon zavarta, hogy szüleit lépten-nyomon megállították az ismerősök. Mára azonban rájött, hogy az a legjobb, ha egy helyen sokan gyűlnek össze, akik szeretik egymást.

A hivatalos megnyitót a vigántpetendi Cirque Du Tókert valódi cirkuszi sátrában tartották. Fotó: muveszetekvolgye.hu
Némileg váratlanul a Völgy szellemi atyja, Mártha István kért és kapott szót. Kritikus hangú felszólalásában azt kérte az Oszkó házaspártól, hogy ne a múlttal szemben határozzák meg a fesztivált. Mivel a legtöbb programelemet (pl. az udvarokat) az alapítók hozták létre, felhívta a jelenlegi menedzsment figyelmét arra, hogy ne próbálják meg ezeket újításként bemutatni és ne töröljék el a múltat. Oszkó-Jakab Natália válaszában hangsúlyozta, hogy tisztelik a hagyományokat és elismerik Márta István korábbi munkáját, ötleteit.
Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere a fővárosi kerület saját színpadának programját ismertette vázlatosan. A Póka Egon által vezetett Kőbányai Zenei Stúdió koncertjei és interaktív zenés programjai mellett Kőbánya kultúrája, gasztronómiája, helytörténet, Hofi Géza öröksége és természetesen a sör lesz a középpontban. Beharangozóját azzal zárta, hogy reméli: akik a Völgyben megélik a kőbányaiságot, később ellátogatnak a X. kerületbe is.
A programot az immár negyedik éve udvargazda Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint előadása zárta. Life Lover című közös daluk az életszeretetről, életigenlésről szólt.

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint. Fotó: muveszetekvolgye.hu
A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával megvalósuló tíznapos fesztivál mintegy 1200 programmal és produkcióval – köztük koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, közösségi programokkal, interaktív játékokkal és új udvarokkal – várja a látogatókat. A legnevesebb hazai előadók mellett július 21-én az amerikai Pink Martini, július 24-én a francia Deluxe, július 29-én pedig a Nouvelle Vague koncertezik.
Részletes program ITT.