Vonyarcvashegyen mindez lehetséges és nemcsak naplementekor. A Balaton egyik legszebb strandja mellett csaknem 20 éve működik a népszerű Vulkán minigolf pálya, amelynek ütési rekordját 15 éve senki sem tudta megdönteni. Ugyanakkor a golfozás mellett többféle játékkal is várják a kikapcsolódni vágyó szülők játszani szerető gyerekeit.
A minigolfozás szinte a „Zimmerferi”-vel egyidős a Balatonnál, nagy hagyománya van a pólóinges sport fürdőnadrágos változatának. Nem csoda, ha a Kun család is látott ebben fantáziát a Balatonnál, ahol az egyik legrégibb minigolf pályáját üzemeltetik Vonyarcvashegyen.
Elmondásuk szerint eleinte leginkább a német turisták körében volt népszerű ez a játék, manapság pedig kezdik újra felfedezni a hazai vendégek is. Sőt, a legnagyobb versenyeket általában a gyerekek vívják.
A tizenhárom lyuk során rendkívül változatos elemeket és akadályokat kell legyőzni. A két legnagyobb kedvenc a vizes árkos, valamint a madárházas pálya. De talán még náluk is nagyobb népszerűségnek örvend a névadó vulkános. Itt egy badacsonyi bazaltból készült, közel 1 méter magas „vulkándomb” tetejéről indul a játék a 24 méteres pályán, ahol szinte valódi golfjátékosnak is érezhetjük magunkat a pálya nagysága okán.
A 13 lyuk akár 20-40 perc alatt is teljesíthető, ha ketten játszunk, de ha egy 4-5 fős társasággal vagy családdal érkeztünk, akkor ugyanez 50-80 perc alatt elvégezhető. A tulajdonos, Kun András elmondta, lehet használni egyedi vagy versenylabdákat, ütőket is, de szerencsésebb a minigolf pályákra szánt labdával játszani, hiszen az nem pattan el messzire, vagy akár a közelben lévő Balatonba.
Tudtad? A pálya rekordját egy holland férfi tartja, aki 21 ütéssel teljesítette a 13 lyukat. Igaz, ő speciális ütővel és labdákkal érkezett, de akkor is szép és mindeddig felülmúlhatatlan teljesítmény. A rekordnak számító ütéssorozat 2002-ben jött össze.
De nem kell elkeserednie annak sem, aki csak itt fog a kezében először ütőt, ugyanis ingyen elmagyarázzák és meg is mutatják, hogyan kell használni a minigolfütőket.
Bár a hagyományos és a minigolf jelentősen különböznek egymástól, előbbire az ilyen kis pályákon mégis remekül lehet edzeni. Ugyanis a golfmeccsek 50 százaléka a greenen, azaz a pázsiton dől el, amihez kiváló gyakorlási lehetőséget biztosít egy ilyen minigolf pálya. Ráadásul nagyon megizzadni sem kell, hiszen árnyas helyen golfozhatunk kedvünkre.
Nemcsak apró labdákat üthetünk a vonyarcvashegyi strand mellett, hanem számos más szórakoztató dologgal is várják a gyerekeket az amúgy 1600 négyzetméteres helyen. A golfpálya szelfiparkjában mókás családi fotókat is lehet készíteni.
Nyitva tartás: augusztus 28-ig mindennap 10:00-13:00 óráig, illetve 16:00-21:00 óráig
Belépő: gyermek 500 Ft, felnőtt 700 Ft
Telefon: +36 70 509-2869
Weboldal: kuni.hu
Megközelítés: