Rezi egy gyönyörű hely, ez nem vitás. Bár az eszméletlen kilátásért kicsit meg kellett dolgoznunk. Hétvégén 20 másik csapattal együtt mi is útnak eredtünk a kis családdal a várvédők útvonalán. Lehet ők jobban bírták anno, mint mi. De ne szaladjunk ennyire előre.
Sajnos minden ott kezdődött, hogy reggel nagyon elnéztük a túra kezdési idejét és késve érkeztünk az induláshoz. Mire észbe kaptam, azonnal indulnunk kellett, semmivel nem készültem. A szép, új túrabakancsaink a padláson várták jobb sorsukat. Pici lányon cicanadrág volt, apukán városi sétára alkalmas félcipő, én nem találtam a napszemüvegemet, hófehér bőrű nagy fiamat meg elfelejtettem naptejezni. Innen szép nyerni. Szerencsére voltak más késők is, így a „Frici” csapattal együtt vágtunk neki az útnak. Ekkor még mindig azt hittem, hogy egy laza sétára.
Menet közben csak úgy kíváncsiságból beírtuk a telefon gps-ébe, hogy Rezi vár. Figyelmeztető jelnek kellett volna lennie, hogy 6 km-re mutatta, de még ekkor is nagy boldogan sétáltunk a településen. Végül is egy üveg víz volt nálunk. De az is csak azért, mert az autóban maradt előző napról.
Annyit sikerült az indulásnál kiderítenünk, hogy a célba érkezés előtt több helyszínen ügyességi és szellemi feladatokat kell teljesíteni, amiért pontokat kapunk és a végén ezt összesítik. A maximumra hajtottunk, ez egy maximalista család. Az első pontnál láttuk testhezálló feladatunk lesz, szirupokat kell íz alapján beazonosítani. Kettőt ránézésre rávágtam, kettőt ízlelés után, a másik kettőt meg kitaláltuk. 10 pont.
Fellelkesedve mentünk tovább, pedig ekkor már tudtuk, hogy túráznunk kell az erdőben a dombokon felfelé még vagy 5 km-t. A gyerekek jól bírták, a kilátás csodálatos volt. Az erdőben azért egy kullancsot lekaptunk a nyakamról, de ez sem szegte kedvünk egészen addig, amíg megláttuk a második feladatot. Két fa között kifeszített kötélen kell négy személynek végig másznia a maximum pontért. Ó jaj, négyen vagyunk, ezt nem ússzuk meg, másznunk kell. A gyerekek meglepően ügyesek voltak, én inkább szánalmas, ahogy a pólóm majdnem a nyakamba csúszott mire a végére értem a pályának. De nem számít, hiszen ott a 10 pont. Azért megjegyzem Frici kutya mászása izgalmas rész lett volna, de nélküle is meg volt a négy fő, így neki nem kellett teljesítenie a feladatot.
Kicsit izzadtan haladtunk tovább, de kíváncsian vártuk a következő pontot és feladatot. Az erdei séta és csevegés a többi csapattal egészen családiassá tette a túrát. Egyre melegebb lett, igaza lett az előrejelzésnek, kellett volna sapka a fejünkre, meg persze a bakancs is, ami a padláson várta a bevetést. Puskaropogás hangja hallatszott a fák között.
- Drágám, ez a te feladatod lesz! – mondtam megkönnyebbülve, hogy a mászás után, nem kell újabb kihívás elé állítanom magam.
Precíz és pontos kezű életem párja 12 lövésből 8-at betalált, így bár vesztettünk két pontot, a szervezők szerint a 8 pont igen is az élmezőnyben van, mert másnak sem sikerült jobban. Kipróbáltam, hihetetlen nehéz fegyver volt, meg a kezem is remegett, jó döntés volt delegálni a feladatot.
Egyre magasabbra jutottunk, éreztük a lábunkban a megtett vagy két kilométert. Hát nem voltunk formában, ugye nem is melegítettünk be előtte. Harmadik pont, farakás. Csak nem kell hasogatni fát, reméljük. A szervezők köszöntenek minket, én meg megpillantom a doboz gumikesztyűt. Akkor biztosan nem kell fát vágni, de hogy gumikesztyűt kell borotválni, nem gondoltam volna. 10 pont!
Gyerekek megitták az innivalót, már éhesek is. Nagyjából az út felénél vagyunk. Szuper anyuka vagyok, de tudtam, hogy a várnál bogrács vár minket, ezt megjegyeztem, bíztatom hát őket, persze az előttünk lévő csapat banánja többet ért a bíztatásomnál. Kismajmok jól laktak, jöhet a következő pont.
- Borokat kell íz alapján felismerni, – kezdi a férfi, mi egymásra nézünk, soha, de soha nem tudnánk többet megmondani egy borról annál, mint fehér, vörös vagy rosé – de vannak szörpök is, ha azt szeretnétek! – zárja a gondolatot.
Halleluja, szörp, ide vele, imádjuk a szörpöt. Eper, menta, elsőre, de a harmadikat találgatva még most is ott állnánk: sárkányfű volt. Ti tudtátok volna? Vesztettünk három pontot.
Nem mondom, hogy nem szeretjük a természetet, de szinte már a számban érzem a babgulyás ízét, annyira vágyom rá. Még három feladat van hátra, gyerekek miatt kicsit lassabban haladunk, de Friciék se gyorsabbak, így nem aggódunk. Frici, a weimari vizsla nyelvét lógatva szaladgál mellettünk, ő még jól bírja, mi egyre kevésbé. De érdekes módon pisilnie még senkinek sem kellett, így szerintem nagy baj nincs.
A cél előtti utolsó ügyességi feladat egy jókedvű csapatnál labdaseprés. Nehezítésképpen, csak addig lehet sepregetni a célba a labdát, amíg a másik csapattag hullahop karikázik. A leosztás egyértelmű volt, én karikázom, apuka seper, hiszen én karikázni bármeddig tudok, addig meg ő betalál a vödörbe. A koncepciónkat boldogan nyugtáztuk, amikor azt mondták így könnyű! Apuka hullahoppozzon, anyuka seperjen, úgy izgalmasabb! Nem győztek meg minket, de azért az eredeti terv szerinti feladatteljesítést követően tettünk egy ilyen próbát is. Apuka tudott karikázni, anyuka nem tudott célba seperni. A szervező hölgyek percekig istenítették az egyetlen férfit, aki képes volt a karikát megjáratni a derekán. Szívem büszkeséggel telt meg. Így indultunk neki az utolsó feladatnak.
A dombra érve egy varázslatos hangulatú piknikbe csöppentünk. Két kvíz, kőzet felismerés és kötélcsomó felismerést követően, leadtuk az összesen 91,5 pontot tartalmazó feladatlapunkat. A bográcsból gőzölgött a gulyás, gyerekek, kutyák szaladgáltak, vidám csapatok piknikeztek, ettek mindenfelé.
A Rezi Várból a kilátás gyönyörű. Háborítatlan a vidék, ameddig a szem ellát. Érdemes volt megtenni ezt a hosszú utat érte. A babgulyás pedig mennyei volt, no meg életmentő. Az, hogy nem nyertünk, nem fájt annyira, mint a tudat, hogy amit felfele megtettünk, az most lefelé vár ránk. De megtennénk újra bármikor!
