Gyakran bújócskát játszik velünk a nap a hétvégén és azután is az Időkép előrejelzése szerint.
Pénteken a keleti tájak kivételével többfelé kell számítani esőre, záporokra, a középső országrészben zivatarok is kialakulhatnak. Helyenként kiadósabb mennyiségű eső is hullhat. A Dunántúlon az északnyugati, az Alföldön a déli-délnyugati szelet kísérhetik élénk, erős lökések. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt, nyugaton 10 fok alatti, az Alföld nagy részén 23-25 fok körüli maximumokat mérhetünk.
Szombaton a Dunától keletre alakulhat még ki kisebb eső, egy-egy zápor, nyugaton szakadozottabb lehet a felhőzet. Főként a Dunántúlon erősödhet meg az északnyugati szél. Nyugaton hideg, keleten enyhe reggelre számíthatunk, napközben pedig 11-17 fok valószínű.
Vasárnap a Dunától keletre ismét többfelé kialakulhat eső, zápor, a Dunántúlon viszont hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Északkeleten feltámadhat az északias szél. Délutánra 12-17 fok közé melegszik a levegő.
Hétfőn kezdetben a Dunától keletre gyenge eső, egy-egy zápor előfordulhat, majd napközben ott is megszűnik a csapadék, és országszerte hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Helyenként feltámad a délies szél. Nyugaton, délnyugaton már 20 fok is lehet.