Valamelyest javul az idő a hétvégére, de így is csak 16 fok körül várható a hőmérséklet az Időkép előrejelzése szerint.
Szombaton változóan, erősen felhős lesz az ég, északnyugat felől helyenként elszórt záporok is kialakulhatnak, délen lehet csapadékmentes az idő.
Napközben sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a nyugati-északnyugati szél. Hajnalban -2 és +4, napközben 13 és 18 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap kezdetben délnyugaton alakulhat ki gyenge eső, majd napközben egy hidegfront érkezik, mely a Dunától keletre hozhat futó záporokat, északkeleten egy-egy zivatar sem kizárt. Erős, néhol viharos lehet az északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.
Hétfőn 14 fokra számíthatunk, csapadék nem várható. Keddtől péntekig a hőmérséklet 20-21 fok között valószínű, kisebb záporra kedden és csütörtökön kell készülni.



