Egyelőre nem igazán enyhül az idő, az Időkép előrejelzése szerint maradnak a -10 fok alatti éjszakák.
Hétfőn is sokfelé szürke, borongós, ködös idő lesz a jellemző, legfeljebb északnyugaton, valamint délkeleten számíthatunk kevés napsütésre. Északnyugaton lesz mérsékelt, helyenként élénk a déli-délkeleti szél. Hajnalban -5, -14 fokot mérhetünk és napközben is mindössze -1, -7 fok között alakul majd a hőmérséklet.
Kedden sok lesz felettünk a felhő, de néhol már felszakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet majd. Pára, köd, zúzmarás köd továbbra is előfordulhat. Északnyugaton megélénkül az északias szél. Délután -3, +5 fok várható.
Szerdán is többfelé lesz nyirkos a reggel, helyenként napközben is megmaradhat a köd. Változóan felhős lesz ég, de néhol már több órára is kisüthet a nap. Több helyen élénk lesz az északias szél. Délután -3, +4 fok valószínű.
A jövő hét második felében többfelé tartósan ködös, szürke, borongós időre van kilátás, csak helyenként süthet ki rövid időre a nap. Gyenge lesz a légmozgás és napközben is fagypont alatti értékeket mérhetünk majd.