Rövid idő alatt három áldozatot is követelt a Balaton a közelmúltban. Pontosabban a felelőtlenség, mert hiába minden intés, sokan nem hiszik el, hogy velük is megtörténhet a legrosszabb. Ennél többen is a vízben lelhették volna a halálukat, ha nincs a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, melynek munkatársai között van, aki két nap alatt kétszer is életet mentett az elmúlt hónapban. Ahhoz, hogy valaki vízimentő lehessen, már most is szigorú feltételeknek kell megfelelni, hamarosan pedig OKJ-s vizsgához köthetik ezt a tevékenységet.
A VMSZ munkatársai 62 balatoni strandon teljesítenek szolgálatot az idei szezonban. Elsődleges feladatuk a vízben lévő vendégek biztonságának figyelemmel kísérése, illetve a bajba jutott személyek vízből való mentése és az elsősegélynyújtás. Elismerve munkájukat a szervezet nemrégiben megduplázta a bérüket, így az jelenleg nettó 160.000-170.000 Ft körül van. A vízimentés így az egyik legjobb diákmunkát jelentheti nyáron. Bagyó Sándor, a civil szervezet elnöke az onlinebalaton.hu-nak elmondta, ahhoz, hogy a díjazást ilyen mértékben növelni tudják, emelniük kellett a szolgáltatás díját, méghozzá elég jelentősen, mintegy 67 százalékkal. Bár ez nem kevés, egy felelősen gondolkodó üzemeltetőnek ennyit megér a strandolók biztonsága.
A felületes szemlélő amúgy talán nem is sejti, milyen gondos felkészülés után kezdhetik meg a munkát a jelentkezők. Sőt, várhatóan hamarosan az eddiginél is szigorúbb feltételei lesznek annak, hogy valaki hivatalosan is vízimentő lehessen: a tervek szerint OKJ-s vizsgához lesz kötve a tevékenység. Bagyó Sándor bízik abban, hogy néhány hónapon belül már csak ilyen igazolás birtokában lehet majd végezni ezt a munkát. Véleménye szerint valószínűleg lesznek, akik nem fogadják kitörő lelkesedéssel az elképzelést, de akik ismerik ennek a munkának a felelősségteljes voltát, azok üdvözölni fogják az új szabályozást, ha valóban életbe lép.
A mentés mellett egyébként a megelőzésre is nagy hangsúlyt fektet a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. Újabb és újabb módon próbálják megismertetni a biztonságos fürdőzés szabályait, illetve azt, hogy mit kell tenni akkor, ha minden elővigyázatosság ellenére mégis megtörténik a baj, vagy ha valaki hirtelen rosszul lesz akár a parton, akár a vízben. Tavaly nagy sikerű road showt tartottak a balatoni települések strandjain, ahol egyebek mellett az újraélesztés technikáját mutatták meg az érdeklődőknek.

A pervenciós road show keretében az újraélesztés technikáját is bemutatták. (fotó: onlinebalaton.hu)
Bagyó Sándor kérdésünkre elmondta azt is, hogy az egyesület anyagi forrásait illetően az elmúlt évekhez képest sokat javult a helyzet. Igaz, ez nem azt jelenti, hogy mindig, mindenre van elegendő pénz, de a szezon előtti aggodalmak, hogy miből finanszírozzák a munkát, megszűntek.
A járműparkot is sikerült folyamatosan fejleszteni az elmúlt években, jelenleg 7 hajó és 7 autó segíti a mentést. Mivel több tanulmány is azt igazolja, hogy a jelenleg meglévő 2 sürgősségi hajóval nem lehet lefedni a Balaton teljes területét, óhatatlanul szükség lesz újabbra. Ráadásul a hajók életkorának előrehaladtával a javítások költségei is megnőnek. Bagyó Sándor most azt próbálja elérni, hogy e téren is legyen előrelépés.
A közelmúltban kapott mentőtiszti kocsi kapcsán többekben felmerült az a kérdés, hogy miért kell a vízi mentőknek egy ilyen autó. A VMSZ elnöke szerint a válasz nagyon egyszerű: a mentőorvosnak, mentőtisztnek a szárazföldön is el kell jutni a riasztás helyszínéhez, ezt segíti a jól felszerelt autó. Infarktusos, epilepsziás beteghez, vagy más egyéb probléma miatt is gyakran kell menniük, s amíg az Országos Mentőszolgálat esetkocsija megérkezik, addig ők már helyben el tudják kezdeni a sürgős, életmentő beavatkozást, megpróbálják szállítható állapotba hozni a beteget.

Bagyó Sándor egy vízimentő kollégájával. (Fotó: onlinebalaton.hu)
A kezdeti nehézségek után a VMSZ munkáját mára egyre szélesebb körben ismerik el. Bagyó Sándor két komoly elismerést is átvehetett az idei évben. A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Magyarország Köztársasági elnöke, a Balaton Díjat pedig a Balatoni Szövetség adományozta az egyesület elnökének, aki úgy értékeli a díjakat, hogy azok nem az ő személyének, hanem a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának, a vízi mentés ügyének szólnak. S, mint mondja, a kitüntetés azt üzeni számukra, hogy nem szabad megállni, még többen, még többet és jobban kell csinálni.