A ’70-es években merész elképzelések láttak napvilágot, elég csak a Tihany és Szántód közé tervezett hídra, vagy épp a badacsonyi libegőre visszaemelnünk tekintetünket. De ide sorolhatjuk a mesterséges szigetek emelését is. Erről szól múltidéző rovatunk legújabb cikke.
1978-ban egyre inkább úgy tűnt, a Balaton kapacitása a végére kezd érni, hiszen reggel 9-kor már nemigen lehetett akár egy törölközőnyi helyet is találni a strandokon, Tihanyban pedig kígyózó hosszúságú autósorok várakoztak a kompra, hangzott el a korabeli híradókban.
Két vízmérnök – Jeges Károly és Máté Kálmán – azon kezdett gondolkozni, hogyan lehetne növelni a Balaton befogadóképességét. Számításaik alapján arra a szokatlan és rendhagyó elképzelésre jutottak, hogy a partvonal hosszát másfélszeresére növelhetnék, ha az nem egyenes lenne, hanem fűrészfogszerű. Ezt egyenlő szárú derékszögű háromszöghöz hasonló félszigetek kialakításával kívánták volna elérni.
Másik elgondolásuk a mesterséges szigetek létrehozása lett volt, amivel még több területet nyerhettek volna. Terveik szerint a déli parton alakíthatták volna ki a 200 méter széles és pár száz méter hosszú szigeteket, a parttól 200 méteres távolságra.
A korabeli híradások hozzáteszik, valójában nem is annyira ördögtől való volt ez az elképzelés, hiszen a keszthelyi Szigetfürdő is mesterséges szigetként nyúlik bele a Balatonba, akárcsak a Helikon szálló strandrésze.
További merész balatoni ötletekről a múltból és a jelenből itt lehet olvasni.