A balatonmáriafürdői iszaposodás egyedi probléma, a beavatkozás megtervezéséhez felmérik a helyzetet, és tervezik az egész Balatonra a mederiszap átfogó vizsgálatát is.
Mindezt Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője közölte az MTI-vel. Úgy tűnik, idehaza vagy valakinek meg kell halnia, vagy valami nagyobb katasztrófának kell bekövetkeznie (jó, a máriafürdői eset nem tipikus katasztrófa kategória, de ha a szezont és összességében a Balaton iszaphelyzetét nézzük, akkor igen), hogy érdemi döntés szülessen valamiféle komolyabb beavatkozásról.
Balatonmáriafürdő partjainál fél méter vastag iszap halmozódott fel (képünkön), két strand működtetését is ellehetetlenítve, hasonló problémát egyetlen más önkormányzat sem jelzett eddig a vízügy felé – mondta a szóvivő, aki szerint a jelenség okait nem ismerik. „Az biztos, hogy nem lehet gazdaságos műszaki megoldást találni az idei szezonkezdésig” – tette még hozzá.

(fotó: MTI – Varga György)
A polgármesterrel folyamatosan egyeztet a vízügy, és helyesli, hogy a mederkotrást majd csak egy felmérést követően tervezik meg, addig bejáróstégeket építenek a fürdőzők számára – hangsúlyozta a szakember.
Tájékoztatása szerint a balatoni mederüledék vándorlásáról az 1970 éves végén történtek utoljára kisebb területre kiterjedő (Keszthelyi-öböl) vizsgálatok. Ezek eredményeként alakítottak ki iszapcsapdákat a Zalatorokban és Balatongyöröknél, amelyek mára már szinte teljesen feltöltődtek. A lebegő iszapot – amit ezekkel a csapdákkal nem lehet megfogni – vékony rétegkotrással távolították el nagy területeken a Keszthelyi és a Szigligeti-öbölben, még az 1980-90-es években.
Az iszapvándorlás természetes folyamat, a balatoni iszap ma már szinte csak a tó természetes életéből származik. Ez a feltöltődés igen lassú folyamat, nem várható, hogy a balatonmáriaihoz hasonló jelenségre nem kell számítani máshol – emelte ki Siklós Gabriella.
A különféle kormányzati programokban a 2014-2020-as időszakra a balatoni vízminőséget és biztonságot szolgáló több húzóprojektet nevesítettek, amelyek összesített értéke 36,74 milliárd forint – jegyezte meg a szakember.