Elmúlt évekhez hasonlóan idén is kiírták a Balaton fagyija pályázatot, már lehet jelentkezni. A versennyel a fagylalt mellett a Balatont is népszerűsítik.
Tavaly egy napraforgós fagyi lett a Balaton első számú hűsítője, ebben az évben is hasonlóan kreatív és finom fagyit keres a szervező Balatoni Regionális TDM Szövetség.
Versenyre csak a balatoni régióból lehetett jelentkezni, egyaránt nevezhettek cukrászdák és kézműves fagylaltozók is, írja a netdesszert.hu. Üzletenként két fagylaltot lehet indítani a versenyben. A nyertes fagylalt lesz a 2016. évi “Balaton Fagyija”, mely 2016. május 1-jétől lesz kapható lesz a Nyitott Balaton projekthez csatlakozó partnereknél a Balaton körül.
A nyertes pályázónak vállalnia kell, hogy nyilvánossá teszik a fagylaltja receptúráját. Így egységesen ugyanazt a fagyit lehet majd kapni május 1-jétől a balatoni fagylaltozókban.
A verseny további részletei a nevezőkkel ezen az oldalon érhető el.