Szigorú biztonsági személyzet, kamerák, szűrőpontok. Egyebek mellett ezekkel az újdonságokkal találkoznak majd a szezonban azok, akik a siófoki sétányt veszik célba bármelyik hétvégi estén – tudta meg a sonline.hu.
Az újság szerint a főszezonban péntekenként, szombatonként és vasárnap is 18 és másnap reggel 6 óra között lesznek érvényesek az új szabályok.
Tíz éve a Petőfi sétány vállalkozói úgy kapták meg az üzemeltetési jogot, hogy cserébe rendbe kellett tenniük a vendéglátó egységeiket és a korzót. Most, hogy szerződés lejárt, ezt a jogot a város cégének, a Balaton-parti Kft.-nek adta az önkormányzat.
Az üzletek hajnali öt óráig tarthatnak nyitva, ám a zeneszolgáltatást négykor meg kell szüntetni.
Lengyel Róbert polgármester azt is szeretné elérni, hogy közterületen, vagy közterületről látható helyen pucér táncosnők éjfél után se lehessenek.
…aki meztelen nőt akar nézni, megtalálja máshol, az emberek többsége erre nem kíváncsi – véli a városvezető.
A tervek szerint a beléptető, szűrő helyeken dolgozók dönthetnék el, kit engednek be és kit nem, továbbá, hogy a már bent tartózkodók közül ki az, akit indoklás nélkül kiküldhetnek, kikísérhetnek a teljes terület bármely részéről.
A rendőrség iránymutatása alapján megerősítik a térvilágítást, és további térfigyelő biztonsági kamerákat telepítenek.
A 11,6 millió forintos eszközfejlesztés a Balaton-parti Kft. feladata lesz, az önkormányzatot a 43,5 millió forintos működési költség terheli. Ebből a biztonsági személyzet több mint 30 millió forintba kerül a szállás biztosításával együtt. A Balaton-parti Kft. ugyanakkor 25 milliós bevételre is számít a sétány teraszainak, pavilonjainak és reklámhordozóinak bérbeadásából – írja a Sonline.

