A Kis-Balatonnál a legmagasabb, harmadfokú készültséget is elrendelték a belvíz miatt.
A rendkívül csapadékos időjárás miatt a Balaton vízszintje már mintegy 20 centivel a 110 centiméteres szabályozási maximum felett van. A Kis-Balatonhoz közeli déli parti településeken több utcában megteltek a vízelvezető árkok. A legrosszabb a helyzet Balatonfenyvesen és Balatonmáriafürdőn, ahol több nyaraló is vízben áll.
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a Kis-Balaton térségében négy belvízvédelmi szakaszon folyik a védekezés, február eleje óta másodfokú készültség volt érvényben. Naponta mintegy 260 ezer köbméter vizet emelnek át, eddig csaknem 4,4 millió köbmétert szivattyúztak ki az érintett területről.
Jó hír viszont, hogy az Időkép előrejelzése szerint a következő napokban a korábbinál kevesebb csapadék várható.
Hétfőn száraz, változóan felhős-napos, tavasziasan enyhe időre van kilátás. A hőmérséklet 13 és 18 között alakul, de helyenként 19-20 fokot is mérhetünk. A délnyugati szelet erős, olykor viharos lökések kísérhetik.
Keddre ismét országszerte megnövekszik a felhőzet és délnyugat felől többfelé számíthatunk esőre, záporra, több csapadék az ország déli felén valószínű. A helyenként szeles időben délután 10-14 fok körül alakulnak a maximumok.
Szerdán kezdetben még többfelé lehet kisebb eső, zápor, később megszűnik a csapadék, szakadozottabbá válik a felhőzet és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Az ékszaknyugatira forduló szél felerősödik, az ország északi felén átmenetileg viharossá is fokozódik. A hőmérséklet 7-12 fok között alakul.