A madarak nagy pusztítást végeznek a tavon, rengeteg halat fognak ki naponta. Ezért folytatja a kormoránok gyérítését a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.
A horgászok egyre nagyobb aggodalommal figyelik a kormoránállomány gyarapodását. Nem véletlenül, hiszen a rablómadarak nagy pusztítást végeznek a Balatonon és a tógazdaságokban.

(fotó: wikipedia)
A kárókatonák akár a testsúlyuk 60 százalékát kitevő halmennyiséget is képesek elfogyasztani naponta, ám ennél sokkal nagyobb kárt is okozhatnak: amíg egy halat megfognak, éles csőrükkel hármat-négyet megsebesítenek, ezért a halak nagy része elhullik, olvasható a likebalaton.hu-n. A lap szerint így akár napi 500 kg hallal karcsúsítják meg a Balatont.
Ezért sem véletlen, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tavaly ősszel 250 példány kilövésére kért és kapott engedélyt a környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatóságtól. Decemberben azonban csak 97 példányt sikerült kilőnie a halas társaságnak.
Szári Zsolt vezérigazgató a likebalaton.hu-nak elmondta, a gyérítést március végéig folytatják. Az északi parton Alsóörs térségében, a Szerdahelyi-dűlőnél, lakott területeken kívül végzik a kilövést. Ehhez az Újkúti Vadásztársaságtól kapnak hathatós, azaz puskás segítséget.

(fotó: wikipedia)
Amúgy a kormoránt nem könnyű elejteni, mivel nagyon bölcs madár, már messziről felismeri a rá vadászókat.



