Nem mindennapi nyaralóhoz, pincéhez lehet hozzájutni a Balatonnál. Az a présház lehet a miénk, amiben a fáma szerint Csokonai Vitéz Mihály is poharazgatott, sőt, innen származhat az „itt hagyott csapot-papot” kifejezésünk is.
A 250 éves ingatlan Alsóörsön található, első ránézésre senki sem gondolná, hogy nem csupán egy műemlék borház ez, hanem irodalomtörténeti jelentősége is van a helynek, írja a blikk.hu.
Egykori tulajdonosa, Fábián József egy kálvinista pap volt, aki mellette íróként is dolgozott és meghonosította a saszla szőlőt is. Ő az apjától örökölte a nádtetős pincét, amelyben költő barátját, Csokonai Vitéz Mihályt is többször vendégül látta. Évtizedekkel később ezt szedte rímbe Petőfi Sándor, akinek Csokonai című versében jól felismerhető a présház, illetve Csokonai és a pap barátsága. Innen származik a híres „otthagyni csapot-papot” szólás is.
Mindenesetre a kellemes adomázáshoz előbb fel kell majd újítania a 80 négyzetméteres pincét a leendő tulajdonosának, amiben négy szoba is van. A műemlék borház amúgy 20 millió forint körüli összegért vár gazdára, olvasható a portálon.