Még decemberben zárult le a keszthelyi kastélypark rekonstrukciója. A helyreállításhoz korabeli viktoriánus terveket használtak fel, a felújítására több mint 400 millió forintot fordítottak.
A rekonstrukció alkalmával az 1885 és 1889 között az angol Henry Ernest Milner által, viktoriánus mintára kialakított parkot az eredeti tervek felhasználásával alakították újjá. A területen több mint négy hektárnyi gyepet, valamint több ezer fát, cserjét és más növényt gondoztak, telepítettek.
A mostani munkálatok során felbontották az 1980-as években készült aszfalt utakat, helyükre pedig szórt kavicsos burkolat került vissza.
Eredeti formájában állították helyre a tavat – amelynek a vízfelülete is csaknem megkétszereződött -, a rajta átvezető rusztikus fahidat, továbbá a szökőkutakat, amelyeket modern gépészeti és világítástechnikával egészítettek ki.
A díszkivilágítást és a sétautakat is eredeti formájukban állították helyre, újból kialakították az egykori hercegnői kamarakertet, archív fotók alapján gyártatott padokat helyeztek ki a park területén.
A Miniszterelnökség által biztosított forrásból fedezték az öntözőrendszer, valamint a szivattyúházak újjáépítését, továbbá új attrakcióként fényfestést lehetővé tevő projektorokat szereltek fel, amelyek jövő nyártól adnak új látványosságot Keszthelyen. (forrás: mti)
A decemberi tájékoztatón Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója elmondta, a 244 millió forintos európai uniós forrásból, valamint a Miniszterelnökség által biztosított 160 millió forintból a jelenlegi park nyolc hektáros területét állították helyre és cserélték ki a földalatti közműveket.
A kastélyigazgató kitért arra is, hogy a Kastélymúzeumban idén összességében mintegy 2,6 milliárd forint értékű fejlesztés zárult vagy zárul le, amiből a legjelentősebb a kastély felújítása, de ide tartozik a Festetics-mauzóleum októberben befejezett 175 millió forintos rekonstrukciója is. Terveik szerint 2016-ban a balatoni fejlesztési programból 950 millió forintos, a várak és kastélyok felújítására szolgáló programból 1,5 milliárd forintos forrás felhasználására nyílik lehetősége a Helikon Kastélymúzeumnak.