A gyógyfürdő elfolyó vizét hasznosító termáltavat és hozzá kapcsolódóan turisztikai fejlesztést valósítottak meg több mint félmilliárd forintos beruházással Zalakaroson – közölte az MTI.
A beruházásról még 2012-ben született döntés, a balatoni kiemelt turisztikai célokra fordítható 3,2 milliárd forintos keret terhére. Az európai uniós források mellett önerőt biztosító és más pályázatból összesen több mint félmilliárd forintot fordítottak a Zalakaros új turisztikai attrakciójának számító termáltó és ökopart beruházására. Mindehhez egy új, csaknem 800 méteres kerékpárút-szakasz, illetve a tóhoz kapcsolódó gasztronómiai fejlesztés is társul, melyek együttesen 670 millió forintos beruházást jelentenek.
Az idén 50 éves fennállását ünneplő zalakarosi gyógyfürdő mellett kialakított új látványosság része az ország legmagasabb, 21 méteres csúszdatornya, egy látogatóközpont a mesterséges tó szigetére vezető hidakkal, a kőzeteket bemutató labirintus, vízi kalandpálya, mesepark, a természeti hangok pavilonja és a fények meditációs tere.