Somogy megyében az elmúlt két évben több mint 40 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma a nyári hónapokban, hangzott el a Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ évadzáró rendezvényén kedden Siófokon.
Piros Attila, Somogy megyei rendőrfőkapitány elmondta: két évvel ezelőtt 4623, tavaly 3492, idén pedig 2640 bűncselekmény történt Somogy megyében a három nyári hónapban. A megye bűnügyi mutatóinak alakulását jelentősen befolyásolják a siófoki adatok, hiszen ott nyaranta megtízszereződik a lakosság száma. Ezért csoportosítottak ezen a nyáron is jelentős rendőri erőket, köztük lovas és kutyás rendőröket a tópart legnagyobb városába – tette hozzá. (forrás: mti)