Úgy tűnik, Gyenesdiás is fel akar kúszni a balatoni gasztrotérképre. Három boros és vacsorás eseménnyel kívánják bizonyítani, a Nyugat-Balaton üdülőfalujába az ízek végett is érdemes ellátogatni. A Balatoni Kurzusok őszi programjain mehetünk bormustrára, egy igazi helyi íztúrára és egy borkóstolóra is.
A Balatoni Turizmus Szövetség által életre hívott Nyitott Balaton őszi programsorozatának középpontjában a bor és a gasztronómia áll. Az idén tavasszal elindult Balatoni Kurzusok programsorozat három rendezvénnyel is csatlakozik az akcióhoz.
A szervező, Somogyi Zoltán Max gasztroblogger célja, hogy a vidéken élők is megismerkedhessenek és kötetlenül beszélgethessenek olyanokkal, akik kiemelkedő eredményeket értek el a gasztronómia világában. A beszélgetések mellett finom falatokat és nemes nedűket is kínálnak a szeptember végi, október eleji rendezvényeken.
A programok:
Szeptember 25-én, 19.00 órakor rendhagyó bormustrára vár mindenkit a Darnay-pincébe Somogyi Zoltán Max és vendége, Trombitás Tamás, az egykori képzőművész, az egyetlen Munkácsy-díjas borász, a Mi a Kő éttermem tulajdonosa, aki a Káli-medencében készít borokat.
Az esten kiderül, hogy lehet egy csodás rozé a szivarklub hivatalos bora, vagy hogyan érhet el egy étterem egy év alatt 11 G&M pontot. (Gault&Millau: francia ételkritikusok által alapított étteremkalauz, melybe szigorú szempontok szerint elvégzett bírálat után lehet csak bekerülni). A borvacsorán kínált nedűket Trombitás Tamás viszi, az ételeket a Max, a házigazda kínálja.
Másnap, szeptember 26-án, egész napos rendezvényre várják az érdeklődőket. A Gyenesi Íz–lelő hagyományteremtő szándékkal, széles körű összefogással formálódik.
Mári nénje tepertős-babos káposztája, lángosgolyó, rácponty – ez csak néhány finomság az ételek közül, melyeket megkóstolhatnak a vendégek. Hat gyenesdiási vendéglátóhely csatlakozott a programhoz, melynek megszervezésében a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület is partner. Minden helyen 10.00 és 18.00 óra között három fogásos degusztációs menüvel és borkóstolóval is várják a vendégeket (a gyerekeket házi szörpökkel), akiket műsorokkal is szórakoztatnak.
Lesz, ahol gyerekeknek kínálnak programokat, lesz ahol gitárzene, megint máshol tangóharmonikás fokozza a hangulatot. Egy belépőjegy megváltásával a vendégek maguk választhatják ki, melyik három helyszínen ízlelik meg a külön erre a napra összeállított ételsort, és a hozzá kínált helyi vagy környékbeli nedűket. A helyszínek között lovaskocsi jár majd, mellyel (korlátozott létszámban) juthatnak el egyik helyről a másikra a résztvevők.
A nap a Darnay-pincénél zárul; itt napközben kézműves bemutatók és foglalkozások, érdekes beszélgetések is várják a közönséget, akik helyi termékekkel is ismerkedhetnek, de környékbeli fellépők is szórakoztatják majd a közönséget. Az est különleges programokkal ér véget, melyeken egy esti belépőjegy megváltásával azok is részt vehetnek, akik napközben nem kóstolták végig Gyenesdiás ízeit.
18.30-tól a rövid megnyitó után – egy nem mindennapi, közös koccintásra várnak mindenkit. Ezután érkeznek az „Éneklő poharak”: 19.30-kor kezdődik a Glasso – Varga Bence koncert, majd a Flame Flowers tűztánc produkciója varázsolt fényt az éjszakába.
A távolabbról érkezőkre is gondoltak a szervezők: a Nyitott Balaton akció keretében több szálláshely is kínál kedvezményes csomagajánlatot a programhoz kapcsolódva, hogy még többen fedezzék fel Gyenesdiást, a település szépségét és értékeit, gazdag kultúráját és tradicionális ízeit.
Október 3-án, szombaton Kovács Antal háromszoros magyar bajnok sommelier tart egész napos, több részből álló borkóstoló kurzust, ahol különleges, kézműves borokat is kóstolhatnak a résztvevők.
A rendezvényekre előzetes bejelentkezés szükséges. Bővebb információért érdemes böngészni a balatonikurzusok.hu oldalt.