Csaknem egymilliárd forintos európai uniós támogatással a hagyományőrzést támogató projekt indult a Herman Ottó Intézet vezetésével – közölte az MTI. Három kiemelt régióban, így a Balatonnál is találkozhatunk a programmal.
A konzorciumot vezető Herman Ottó Intézet főigazgatója, Mezőszentgyörgyi Dávid elmondta: a projektet a Hagyományok Háza, a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Zempléni Múzeum és Balatonkenese város önkormányzatával közösen valósítják meg.
Várhatóan több tízezer embert mozgatnak meg a Balatoni régiót, Budapestet és Közép-Magyarországot, valamint a Tokaj térségét érintő hagyományőrző programjaikkal, amelybe térségi és helyi múzeumokat, tájházakat, alkotóházakat is bevonnak.
A programban, várhatóan november végéig, egyebek között egységes, a hagyományőrzést támogató informatikai portálrendszert alakítanak ki, amely folyamatosan frissül. Tárlatvezető mobil applikációkat hoznak létre, amelyek oktató, szórakoztató módon interaktív résztvevőkké teszik a közönséget és beszereznek a múzeumi munkát segítő mobil eszközöket, tableteket is. A források 54 százalékát a Hermann Ottó Intézet kapta, a Zempléni Múzeum 16, Balatonkenese 15, a Hagyományok Háza csaknem 7, a BGF pedig 9 százalékkal rendelkezik.
A rendezvényeken a kézműves termékek mellett a kézműves élelmiszerek is megjelennek, a divattal, a hagyományos, népi zenével és tánccal, valamint az építészettel együtt.
Kutatási programokat is megvalósítanak a népi kézművességben és a hagyományos kézműves iparágakban, kreatív iparban tevékenykedők bevonásával.