Ha mindent a strandon akarunk megvenni és nem tankolunk fel előtte jóval korábban (kivéve vasárnap), nem lesz olcsó mulatság. Vagy csak jó helyet kell találni? Nem reprezentatív árfelmérés következik a Balaton körül, amiből talán kiderül.
A balatoni strandok árairól készített nem reprezentatív körképet a hvg.hu. A lap körbejárta a Balatont, megnézte a strandok árait és a büfékét is. Ha egy négytagú család napi belépőit és helyi élelemszerzését vesszük alapul, sok ezer forint is lehet egy egynapos strandolás a Balcsin.
A strandbelépők tarifája nem nagyon változott tavaly óta, sőt, Keszthelyen például csökkent is az egy évvel ezelőtti árakhoz képest az idei. Sok helyen kapható délutáni belépő is, amivel 4-5 óra után a teljes belépő 55-65 százalékáért mehetünk fürdeni és lángosozni. A hvg.hu Siófokon és Balatonfüreden találta a legdrágább strandokat, ezeken a helyeken egy egész napra 1000 forintot kell leszurkolni a bejáratnál. A belépők 250 és a már említett ezer forint között mozognak, a legkevesebb pénzt a sajkodi strandon kellett fizetni a vizsgált helyek közül. Fűzfő és Csopak térségében 600-700 forint a belépők ára, Badacsonyig esnek a díjak, Szepezden, Révfülöpön, Pálkövén 400-450 a tarifa, de Badacsony környékén már 700 forint egy nap strand ára.
A parti büfék árlapját is végigmustrálták. A hekk a déli parti siófok-sóstói kemping egyik büféjében volt a legdrágább, ott 10 dekát 600 forintért adtak. Aszófőn 340, Széplakon 350, Tihanyban 550 forint 10 dekája a „balatoni halnak”, Szigligeten pedig pár hete 490 forintért láttunk egy ekkora adagot.
A másik balatoni klasszikus, a lángos ára is széles sávban alakul, Siófok-Sóstón és Csopakon a legolcsóbb, ott 350 forint, de ugyanennyibe fáj Keszthelyen is. A hvg.hu riportere Széplakon találta a legdrágább lángost, ott kereken 500 forint volt. Mi Szigligeten 400 forintért vehettük volna darabját a natúr olajos tésztának.
A hamburger újra szexi lett, Budapesten mindenképp, és páran igyekeznek az újrafelfedezett szendvicset újradizájnolva eladni a Balatonnál is. A strandi büfékben azonban még az alapcsomagoknak is csak örülhetünk. A hvg.hu hamburgert a déli parton 450–560 forintért látott szembejönni, de a siófok-sóstói fizetős strandon 180 forintért is vehettek volna. Egy zamárdi büfé 890 forintos ára azonban sokkolta őket, Keszthelyen mi 550 és 650 körüli összegeket fizethettünk volna pár hete. Fűzfőn 450, a pálkövei „beachen” pedig 500 forintért adták a bucis-salis-húst.
További árakért, összehasonlításokért érdemes még ide kattintani.