Az egyik legízletesebb balatoni hallal és szórakoztató programokkal várják a vendégeket tegnap óta Gyenesdiáson.
A Nyugat-balatoni település idén is a Süss fel nap elnevezésű rendezvénysorozat keretében rendezi meg a Keszegfesztivált, melynek mai házigazdája Benke László mesterszakács. Bár a főszereplő a keszeg lesz, más fajta hal is pirul majd a tűzhelyeken. Sőt, azoknak sem kell aggódniuk, akik sült halat nem, inkább halászlét kóstolnának. Több csapat is hozzáfog majd, hogy elkészítse a környék legfinomabb hallevesét. E mellet számos más gasztronómia különlegességgel is megismerkedhetnek az érdeklődők.
A gyerekeket halas játékok és Gyenesdiás kabala figurája, Bala Toni várja. Lesz kirakódó vásár és fúvószene is, vagyis minden adott egy remek családi vasárnaphoz.
A részletes program itt található.