A gazdasági miniszter nem akar vasárnap is nyitva tartó boltokat a Balatonnál. Hiába próbálta Varga Mihályt meggyőzni számokkal és érvekkel a Balatoni Szövetség, a válasz: AKKOR SEM.
Nem ad felmentést a nyári főszezonban sem a vasárnapi zárva tartás alól a balatoni régióban a gazdasági tárca. Ez abból a levélből derült ki, amit Varga Mihály gazdasági miniszter küldött válaszul a Balatoni Szövetségnek, olvasható a Népszava hétfői számában. De természetesen nemcsak a Balatonnál nyaralók és vasárnap vásárolni vágyók szívnak majd, hanem a többi kiemelt üdülőhelyre és a világörökségi területekre is vonatkozik szigor.
A Balatoni Szövetség elnöke, Balassa Balázs a Népszavának elmondta, egyáltalán nem örül annak, hogy sok mindenben igaza lett abból, amit bő egy hónappal ezelőtt a vasárnapi zárva tartás hatásairól jósolt. Több kánikulai hétvégével a hátuk mögött mind a régió boltosai, mind pedig a nyaralók dühösek, tette hozzá.
A szövetség azt kérte a gazdasági tárcától, legalább a főszezon ideje alatt dolgozhassanak a boltokban alkalmazottak is, ne csak a tulajdonos és/vagy rokonaik. Varga Mihály azt válaszolta, sem ezekkel a településekkel, sem a térségekkel nem kívánnak kivételt tenni. Majd ősszel megnézik a nyári tapasztalatokat és akkor esetleg visszatérnek a kérdésre.
Az országos trendekhez hasonlóan a nyaralók jelentős része a szuper- és hipermarketekben bevásárol a hétvégére, attól tartva, hogy például vasárnap nem lesz hol beszerezni a hiányzó élelmiszereket – említette Balassa Balázs. Becslések szerint egyébként a Balaton-parti településeken a boltok alig 2 százaléka tart nyitva vasárnap. Nem sokkal térhet el ettől a többi üdülőhely ellátottsága sem.
A lap más forrásból úgy tudja, hogy a vasárnap is nyitva tartók – kihasználva kivételezettségüket – a napi élelmiszereket kizárólag ezen a napon drágábban adják, például Balatonfüreden a máskor 250 forintba kerülő 2,8 százalékos tej literjéért 320 forintot kérnek. Ami korábban elképzelhetetlen volt, a hét utolsó napján üresek a húsos pultok, és már szombat délután hiába keresnek a vevők primőrárukat, mert elfogyott, írja a Népszava.
Ugyanakkor a Balatonnál vasárnaponként vagy a kisboltokban alakulnak ki hosszú sorok, vagy a strandok büféiben, éttermeiben kénytelenek enni a vendégek. Utóbbit azonban nem mindenki engedheti meg, írja a lap. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint ez a megállapítás nem csak a Balatonra, hanem a többi üdülőhelyre is érvényes. A zsúfoltság és a gyengébb ellátottság egyértelműen csökkenti az idegenforgalmi központok vonzerejét – mondta a szakember. A szakmai végzettség alóli felmentésről hozott rendelet is a kormányzati kapkodást bizonyítja, egy koncepciótlan rossz törvényt igyekeznek valahogy használhatóvá tenni.