Azt már összegyűjtöttük, hogy ingyenes klímás helyeket hol találtok a Balatonnál, de most megmutatjuk az ingyenes csobbanóhelyeket is.
Bár a tavalyi évhez képest nem drágultak a balatoni strandok, az ingyenes fürdőhelyeknek is megvan a maguk varázsa, sokan inkább azokat választják.
A napi felnőttjegy továbbra is a siófoki nagystrandon a legdrágább, a főszezonban 1000 forint, de ez hat éve ugyanennyi. Keszthelyen az elmúlt évekhez hasonlóan idén újabb 10 százalékkal csökkentették az árat, így 800 forintba kerül, ha a Városi strandon akarnánk fürdeni. A füredi Esterházy strandon a tavalyi árakkal indult a szezon, ami a főszezonban 980 forint volt, írja a Pénzcentrum.
A lap szerint más strandokon előfordulhatnak kisebb emelések, de jellemzően 450-750 forint között maradnak a felnőtt napi belépődíjak. A gyerekek, diákok és nyugdíjasok általában ennek 50-60 százalékát fizetik. Egyre több helyen lehet családi jegyet is igénybe venni, és jellemző az is, hogy a pénztárak is tovább tartanak nyitva és az utolsó órákban csökkentett áron juthatunk be a strandra.
A Balaton partján számos ingyenes- és szabadstrand is található. A fizetős fürdőhelyekhez képest ezek a partszakaszok általában alacsonyabb színvonalú szolgáltatást kínálnak, sok helyen nincs zuhanyzó, WC, kevesebb a büfé, de van köztük olyan is – például a balatonboglári Platán, a balatonföldvári Keleti, vagy a balatonszemesi Berzsenyi utcai – amelyik 2014-ben megkapta a legjobb fürdőhelyeknek járó Kék Hullám zászlót.
Az ingyenesen használható partszakaszok többségére az önkormányzatok ugyanúgy megkérik a fürdőhely kijelölést az illetékes közegészségügyi szervtől, mint a belépődíjas strandokra. Az ilyen helyeken időről időre ellenőrzik a víz minőségét, és az önkormányzatoknak is biztosítani kell a legalapvetőbb feltételeket a fürdő működéséhez – hivatkozik a Balatontipp.hu-ra a portál.
A balatoni régiókalauz kigyűjtése szerint ezeken a helyeken ingyen csobbanhatunk a Balatonnál:
| Balatonakarattya | Gumirádli |
| Balatonberény | Csicsergő sétány |
| Balatonfenyves | Nagyszabadstrand, Csalogány köz, István király utca |
| Balatonfenyves-alsó | |
| Balatonföldvár | Keleti, Központi |
| Balatonkenese | Alsóréti |
| Balatonlelle | Nyugati, Határ utca, Szirom köz |
| Balatonmáriafürdő | |
| Balatonőszöd | Községi |
| Balatonszárszó | Központi |
| Balatonszemes | Berzsenyi utca |
| Balatonvilágos | Községi |
| Fonyód | Sándortelep, Árpád-part, Városi – Tungsram, Bélatelep |
| Keszthely | Déli |
| Örvényes | Vadkacsa |
| Siófok | Aranypart, Szabadstrand a pesti vonathoz, Balatonszabadi, Újhely, Ezüstpart |
| Szántód | Rigó utca, Beach Party |
| Tihany | Gödrösi |
| Zamárdi | Bácskai utca, Gyöngyvirág és Pipacs utca, Jegenye tér, Keszeg utca, Kiss Ernő utca, Klapka utca, T-Beach |
| Zánka | Gyermek és Ifjúsági Centrum |




