Női nagykövetek látogattak kedden a Balatonhoz. A találkozótól hatékonyabb munkát remélnek a személyesebb kapcsolat révén, mondta az MTI-nek az Országgyűlés háznagya.
Mátrai Márta, a találkozó kezdeményezője még hozzátette, e programnak köszönhetően közvetlen, személyes kapcsolat alakulhat a magyar törvényhozás, valamint a női nagykövetek által vezetett országok budapesti külképviseletei között.
A nagykövetek megtekintették Balatonfüredet és Tihanyt is, ahol a helyi polgármesterek mellett a Tihanyi Bencés Apátság elöljárójával is találkoztak.
A félnapos programba bekapcsolódott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki
- albán,
- amerikai,
- angolai,
- bolgár,
- indonéz,
- kanadai,
- litván,
- mexikói,
- norvég,
- palesztin,
- portugál,
- szlovén nagykövettel,
- valamint a thaiföldi kijelölt misszióvezetővel
ebédelt együtt munkaügyben.