Új vezetője van a Balatoni Hajózási Zrt.-nek. Kollár Józsefet a társaság mai közgyűlésén választották meg Halmos Gábor helyére, akinek megbízatása lejárt. Az ülésen a kikötőfejlesztésekről, valamint új gyorshajójáratok indításáról is szó esett.
A hajózási társaságban tulajdonos, kikötővel rendelkező balatoni önkormányzatoknak ezúttal sikerült kompromisszumra jutniuk a vezetésében történt személycseréket illetően. Korábban több település vezetője is felháborodásának adott hangot amiatt, hogy az évek során több mint 44 százaléknyi tulajdonhányadot megszerző Siófok képviselőtestülete „diktálja” immár a feltételeket. A közgyűlés tagjai ma megszavazták a siófoki képviselő-testület valamennyi személycseréről szóló javaslatát. Siófokot nem a független polgármester, hanem a város fideszes többségű testülete által megszavazott Csorba Ottó, a helyi pénzügyi és tulajdonosi bizottság elnöke képviselte a közgyűlésen.-olvasható a Balaton parti város honlapján.
A felügyelőbizottságba bekerült Szajcz Adrián, a siófoki képviselőtestület tagja. A valamennyi kérdésben egyetértésben szavazó közgyűlést Siófok korábbi fideszes polgármesterének, Balázs Árpádnak személye osztotta meg legjobban, akit 69 százalékos szavazattöbbséggel választottak meg igazgatósági tagnak, ugyanakkor igazgatósági elnök nem lehet majd belőle – a kompromisszum alapján.
Az igazgatósági tanácsban az MNV Zrt. részéről is változás történt, így Klemm József képviseli a jövőben az állami vagyonkelezőt. (Klemm József a DRV ZRt. felügyelőbizottságának elnöke, továbbá a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. jogelődjének számító, ma már csak vagyonkezeléssel és adósságrendezéssel foglalkozó Balatoni Halászati Zrt. vezérigazgatója is egyben.)
A közgyűlés elfogadta a tavalyi évről szóló jelentést: 6,58 milliárd mérlegfőösszeggel és 110,5 millió forint adózott eredménnyel. Döntött 50 millió forint osztalék kifizetéséről is.
A több mint 5 milliárd forintos tőkével, és több mint 6 milliárd forintos vagyonnal rendelkező balatoni hajózási társaság tavaly 1,3 milliárd forintos forgalmat bonyolított. A közgyűlés által elfogadott idei üzleti terv a tavalyi, igen jó évnek számító utasforgalom csekély visszaesésével, és mégis árbevétel növekedéssel számol. Halmos Gábor, a leköszönő vezérigazgató indoklása szerint a tapasztalat az, hogy az utasok egyre hosszabb és drágább utakra váltanak jegyet. Az idei tervekben szerepelnek még egyebek közt hajófelújítások, kikötőfejlesztések, újabb gyorshajójárat és közel 70 millió forintos adózás előtti eredmény elérése. A társaság „fekete” flottája által végzett építőipari tevékenység (kikötő és mederkotrások, stb.) 25 százalékos fellendülésére számítanak az eddigi megrendelések alapján.
Az új vezérigazgató
Kollár József szakmai önéletrajzából az derül ki, hogy 44 éves, három gyermekes családapa, aki siófoki lakosként a DRV Zrt. önkormányzati divíziójának volt igazgatója. Tanulmányai során a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát MBA szakon (menedzsment szakirány), továbbá a Szolnoki Főiskola közgazdász kereskedelmi szakát végezte el, marketing szakirányt választva.
Korábban az Adidas AG magyarországi leányvállalatának nagykereskedelmi részlegén dolgozott 6 éven át. Az elmúlt tíz évben az állami és önkormányzati tulajdonú Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nél töltött be vezetői pozíciókat. Közreműködött egyebek közt a társaság több száz önkormányzattal fennálló szerződéses kapcsolatainak létrehozásában, koordinálásában.