Két négycsillagos gyógyszálló alapkövét tették le Siófokon hétfőn, adta hírül az mti. A Siófok Medihotel és az Amancsics Medihotel évekkel korábban elakadt, félkész beruházások voltak. Most magyar vállalkozók folytatják azokat sok magyar pénzből és még több uniósból.
A hajókikötő mellett megépülő Siófok Medihotel megvalósításához az Európai Unió és a magyar állam 1 milliárd forintos támogatást ad a mintegy 400 millió forintos önerő mellé, hangzott el a hétfői eseményen.
A négyszintes, majdnem 6 ezer négyzetméteres egészségturisztikai beruházás egy wellness és egészségügyi részlegből, továbbá egy 70 szobás, 205 férőhelyes szállodai részlegből áll majd, és 40 munkahelyet teremt. Az építtetők szeretnék, ha augusztusra megnyitna az új hotel.
Siófok központjától távolabb kívánja megépíteni az Amancsics Medihotelt a Rebamey Holding Kft. A négyszintes, csaknem 3600 négyzetméternyi alapterületű, 62 férőhelyes hotel nagyrészt egészségügyi célokat szolgál majd a tervek szerint. Az ide beruházó társaság a közelmúltban nyert el egy 495,5 millió forintos uniós támogatást a meglévő több mint 200 millió forintos önerejükhöz. A helyszínen évekkel korábban egy holland vállalkozó szeretett volna egy apartmant építeni külföldi nyugdíjasoknak, de a beruházás félbe maradt. (Fotó: pixabay.com)