Utastájékoztatási fejlesztés indul a Balatonnál: összekötik a vasúti, az autóbuszos és a balatoni hajós tömegközlekedés adatait, tudatta a minap a fejlesztést végző i-Cell nevű cég az mti-vel.
A balatoni integrált utastájékoztatási rendszer fejlesztése májusban indul és 4 hónap alatt készül el, ezt követően egyhónapos tesztüzemi időszak után használhatjuk. Ha elkészül a fejlesztés, pontosan megtervezhetjük az utazásainkat és tájékozódhatunk a különféle járatokról.
A rendszer három adatbázisból táplálkozik majd: a MÁV utasinformációs rendszeréből, a Volánok valós idejű utastájékoztatását biztosító adattárból, valamint a BAHART járatinformációiból. A projekt keretében a Balaton partján, főleg a déli parton, 52 kültéri elektronikus utastájékoztató eszközt helyeznek ki vasútállomásokon, buszmegállókban, pályaudvarokon, illetve a kikötőkben. Az ezeken megjelenő információkat a központi vezérlőszoftver kezeli, és ez az egység kommunikál az egyes társaságok rendszereivel, ahonnan bekéri az adatokat.
A beruházást a fejlesztő cég, az i-Cell, a Siófoki Önkormányzat, a MÁV és a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) konzorciuma, a Balatoni Integrációs Nonprofit Kft. valósítja meg 377 millió forintból, az EU támogatásával.