Elindult a nevezés az I love Balaton Öbölátúszásra, amit a tervek szerint július 19-én rendeznek meg nagy biztonsági intézkedések közepette.
A szervezők elmondása szerint a versenyt kizárólag szélcsendben, vagy enyhe szélben fogják megtartani, hogy senkit ne érjen kellemetlenség és mindenki át tudja úszni a kiválasztott (800, 1500 vagy 3600 méteres) távot. A nevezés péntek délelőtt indult el, amit ezen az oldalon lehet megtenni.
Összesen tíz orvos áll majd a versenyzők rendelkezésére, hogy megvizsgálja az egészségügyi állapotukat. A vízben lévők biztonságára hat vízimentő hajó fog gondoskodni.
A zavartalan versenyt öt vízirendész hajó biztosítja majd, hogy az öbölátúszókon és a biztosítást nyújtó személyzeten kívül senki más ne lehessen a pályán. Továbbá három BYC motorcsónak és egy kórházhajó is lesz a vízen a még nagyobb biztonság érdekében.
A versenyt 4 rendezői motorcsónakkal követik majd, de 36 vitorlásról szintén figyelik a versenyt a szervezők, hogy ha bármi problémát látnak, azonnal tudjanak segíteni. Az irányt szintén 36 darab bója mutatja.
Idén fordított irányba kell majd úszni, a szervezők szerint a sokkal egyszerűbb utazás miatt lesz erre szükség: Balatonfüredről öt csuklós busszal szállítják át a versenyzőket Tihanyba.
A további részletek a verseny weboldalán érhetők el.