Április 24-én a Delta zenekar, 25-én Julia Carpenter és DJ Zozyka is fellép a hétvégén Keszthelyen az újra megnyitó Viviera Beachen. A Helikon Rádióval együtt a térség legnagyobb szabású tóparti programsorozatát szeretnék létrehozni.
A Balaton-parti rádió és a szórakozóhely még egy hónappal ezelőtt kötött stratégiai megállapodást, számolt be az mti. A felek szerint a programsorozat olyan, hazánkban egyedülálló elemeket tartalmaz majd, amelyek bemutatására, kizárólag a keszthelyi Viviera Beach 2015-ös nyári programsorozatában van lehetőség. Ez már most pénteken kiderülhet. (A táncos-zenés est Facebook-eseménye itt érhető el.)
Közleményük szerint számtalan program és fellépő, a legkorszerűbb fény, hang-, és látványtechnika, valamint a kiemelkedően színvonalas vendéglátás biztosítja a biztonságos szórakozást szinte minden korosztály számára az egész nyári szezonban. A nyitó rendezvény pénteki napján fellép a népszerű vidéki, magát minden stílustól függetlennek tartó zenekar, a Delta, szombaton pedig Julia Carpenter és Simon Zoltán, alias DJ Zozyka keverik majd a zenét.
A helyi rádió és a Viviera Beach vezetői bíznak abban, hogy „2015 nyarán a keszthelyi városi strandra érkező vendégek száma meghaladja majd a többszázezer főt”.