Elfogták a balatonkeresztúri templom fosztogatóit a marcali rendőrök. Kiderült, az elmúlt egy évben több templomból is loptak kegytárgyakat – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az mti-vel.
Az eddigi adatok szerint egy siófoki házaspár és egy szigethalmi férfi tavaly március óta járt rá a balatonkeresztúri templom kegytárgyaira: egyebek mellett imakönyveket, szentképeket, porcelánszobrokat és rózsafüzéreket loptak. Sőt, még a perselypénzt is elvitték.
Egy 65 éves siófoki férfit, a 63 éves feleségét és egy 51 éves szigethalmi lakost gyanúsítanak a fosztogatással.
A rendőrök a házkutatások során a balatonkeresztúrin kívül más, az ország különböző templomaiból ellopott tárgyakat is találtak. Ezért most azt is vizsgálják, hogy a gyanúsítottak hány templomból, milyen tárgyakat, mekkora értékben tulajdonítottak el.